Emelkedett a gyed maximális összege

• Szerző: MTI

Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket: hozzájárul a vágyott gyermekek megszületéséhez, és ahhoz, hogy a családoknál több pénz maradjon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vasárnap az MTI-vel.

A tárca emlékeztetett, hogy a gyed extra mellett a szülő dolgozhat, vagy akár egyetemre is járhat. A gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege januártól a minimálbér-emeléssel bruttó 324 800 forintra - 2010-hez képest már több mint háromszorosára - emelkedett.

A közlemény szerint a 2014. január 1-jén életbe lépett gyed extra intézkedéscsomag több élethelyzetben is segítséget jelent a kisgyermekes családok számára: akkor is, ha újabb gyermek születik a családba, illetve akkor is, ha az anya úgy dönt, hogy a gyermeknevelés mellett munkát vállal.

Az intézkedéscsomagnak köszönhetően több - különböző korú - gyermek után egy időben is járhatnak a gyermekgondozási ellátások, vagyis a csecsemőgondozási díj (csed), a gyermekgondozási díj (gyed) és a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes). Emellett a gyed extra bevezetésekor a gyermek egyéves korától, majd 2016. január 1-jétől már a gyermek féléves korától időkorlátozás nélkül dolgozhatnak a szülők a gyed és a gyes folyósítása mellett.

A csaknem kilenc éve bevezetett intézkedéscsomag részét képezi az úgynevezett diplomás gyed, amely nagy segítség a felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy friss diplomásként szülővé váló, munkatapasztalattal még nem rendelkező fiataloknak - jelezte a tárca.

A diplomás gyed időtartama 2018-tól egy évvel meghosszabbodott, így már a gyermek 2 éves koráig jár. Összege pedig ugyancsak a minimálbér-emelésnek köszönhetően évről évre nő: 2023-ban alapképzés esetén 162 400 forintra (a minimálbér 70 százaléka), mesterképzés esetén pedig 207 480 forintra (a garantált bérminimum 70 százaléka) emelkedett. Emellett 2020. január 1-től bővült a diplomás gyedre jogosultak köre azáltal, hogy ha az érintettnek az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeke születik, e gyermek után is igényelhető az ellátás.

A 2023. január 1-jétől érvényes 30 év alatti, gyermeket vállaló nők személyijövedelemadó-mentessége a csecsemőgondozási díj (csed), a gyermekgondozási díj (gyed) és az úgynevezett diplomás gyed összegére is vonatkozik, így ezeket az ellátásokat magasabb összegben kaphatják kézhez a fiatal anyák.

A csed mértéke 2021. július 1-jétől a korábbi 70 százalékról 100 százalékra emelkedett, ami azt eredményezi, hogy az édesanyák a korábbi nettó keresetüknél magasabb összegű ellátásban részesülhetnek: a csed összege a korábbi bruttó fizetésükkel megegyező lehet.

A 30 év alatti anyák szja-mentességének köszönhetően az érintettek a gyedet és a diplomás gyedet is magasabb nettó összegben kaphatják, hiszen az ellátások összegét kizárólag 10 százalékos nyugdíjjárulék-levonás terheli, a 15 százalékos személyi jövedelemadó-előleget nem kell belőle levonni. Abban az esetben, ha az apa igényli a gyedet, a tavaly életbe lépett 25 év alattiak személyijövedelemadó-mentességének köszönhetően 25 éves koráig ugyancsak magasabb összegű gyedben részesülhet - közölte a KIM.