7 tipp ikerbabák altatásához egy anyuka tollából

• Szerző: ikreinkvannak

Az altatás kényes és megosztó téma egy gyermeknél is, nemhogy kettőnél. Háromgyermekes anyukaként mesélek nektek arról, hogyan logisztikázunk párommal az ikerbabák és a kétéves kislányom között.

Az ikreknél már a születés utáni időszakban is nagy figyelmet fordítottunk az alvások összehangolására. Máskülönben elcsúszott minden későbbi teendő pl. az etetés, a pelenkázás és végül szétesett a nap. Anya pedig kipurcant.

Mivel nekünk már volt egy kétéves kislányunk a fiúk érkezésekor, így különösen fontos volt, hogy a háromból legalább két gyermek néha egyszerre aludjon. Nos, ez az elején egyáltalán nem jött össze. Jó pár hónapig tartott, mire ki tudtuk alakítani az alvási rutinjukat. Az ember azt feltételezné, hogy ha 8-9 hónapig a pocakban egymás hegyén hátán voltak, akkor talán kötődnek majd egymáshoz, és elválaszthatatlanok lesznek. Szerintem ez tízből kilencszer így is van. Legalábbis úgy hallom más ikres szülőktől. A mi fiainkat azonban már a kórházban szétválasztották, mert bántották egymást. Külön kis kocsiban kellett őket altatni, ezért minden elképzelésünk borult az itthoni közös kis kuckójukról. Mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett. 

Összeszedtem nektek, hogy milyen lehetőségeink vannak a túlélésre ikres szülőként az alvás tekintetében:

Hangsúlyozom, hogy a lista a saját tapasztalatunkat mutatja. Minden szülő, minden baba és gyermek más.

1. Babaágy (magától értetődően) 
Nyilván előszőr itt próbálja meg minden szülő altatni a gyermekét, ami az első pár napban tökéletesen működik. De most három gyerek után már tudom, hogy az egyhetes baba a szénaboglya tetején vagy egy ló hátán is elaludna, annyira nagy az alvásigénye, és amikor a babák a szülőkkel elhitették, hogy minden ilyen könnyen megy, na akkor kezdődik csak a buli.

2. Anyán és apán
A kiságyat nagyon hamar a szülők mellkasa követi. A legjobb és legkönnyebb, amíg picik a babák, de sajnos apának előbb-utóbb vissza kell mennie dolgozni, és ez már nem lesz kivitelezhető. 

3. Hinta 
Nem vettünk ikres hintát, mert nem fért volna el. Így ha az egyik nem tudott elaludni magától, vagy hamarabb ébredt, mint a másik baba, akkor jött a hinta. Szerették, de csak pár hónapig, mert miután elkezdtek forgolódni, már nem volt kényelmes nekik. Különben a hinta később is hasznos, pl. vasalatlan ruhák vagy plüssállatok tárolására.

4. Babakocsi
Kisebb korukban szuperül aludtak babakocsiban, így egy füst alatt megvolt a levegőzés is. Ez is csak addig működött, amíg jött a nyár, és a meleg miatt már nem tehettük csak úgy ki őket megfőni.

5. Hordozókendők, kenguruk
Szuper és jól hangzik, de nekünk két gyermekkel nem jött be. Amíg az egyik boldogan aludt rajtunk, addig a másik sírdogált, vagy játszott. Ha mégis csend volt, akkor sem tudtam haladni a napi teendőkkel egy gyermekkel a hátamon.

6. Babaeszközök
Ide sorolok minden olyan tárgyat, ami normál esetben nem a gyermek altatására, illetve elaltatására lett kitalálva, de jó célt szolgál, amikor már minden remény elveszett. Ide sorolható például a pihenőszék és az autóshordozó. A nagyszülők is segíthetnek, hiszen a nagymama és a nagypapa válla különösen kényelmes és megnyugtató a babáknak, de minden nap nem lehet apellálni rá (sajnos).

7. Fehérzajok, babazene
Erre ma már külön alkalmazások vannak, mi az elejétől kezdve használtuk. A tengermorajlás és a porszívó hangja tényleg csodákra képes. 

Szerintem mindenképp érdemes arra törekedni, hogy a kicsik egy idő után önállóan, a saját ágyukban aludjanak el. Elsőre ez drasztikusnak tűnhet, de sokkal könnyebben megy később a nap, ha nem kell órákat altatni.

Szeretném azt is elmondani, hogy van remény ugyanis a mi kisfiaink nyolchónapos koruk óta úgy alszanak el, hogy betesszük őket a saját kiságyukba, kezükbe adjuk a cumisüveget, (amit elfogyasztás után jó hangosan kidobnak) és szépen elalszanak. Ezt hosszú hónapok kemény munkájával, a fent felsoroltak váltogatásával értük el, miközben a hajunk kihullott és öregedtünk 10 évet. De itt vagyunk, és elmondhatjuk, hogy a babáink önállóan, sírás nélkül, egymással nevetgélve alszanak el. Bárcsak így is maradna…

Fotó: pixabay.com

 

Orsi vagyok, egy 3,5 éves kislány és két 1,5 éves kisfiú anyukaja. A rutinszerű mindennapokat igyekszem lazasággal és humorral kezelni, amit szeretnék másokkal is megosztani.