Nemcsak mese, hanem játék is – az interaktív lapozók világa (X)

Sok szülő szembesül azzal a nehézséggel, amikor 1-3 éves gyermekének szeretne verseket, rövid történeteket olvasni, hogy a picik még nem képesek figyelmesen mesét hallgatni. Annál inkább szeretnének játszani a könyvvel! Lapozgatni, nyitogatni, csukogatni, felállítani, mint egy sátrat, és átgurítani alatta a kisautókat…(X)

interaktív lapozók világa
Ezzel nincsen semmi probléma, hiszen a bölcsődés korú gyerekek fejlődése szempontjából kiemelkedő fontosságú az aktív felfedezés, tapasztalatszerzés. A könyvekhez mint tárgyakhoz is ezzel a kíváncsisággal közelednek: mi mindenre jó? Mit lehet vele csinálni?

Szerencsére ma már számos olyan lapozót tudunk a gyerekünk könyvespolcára tenni, amelyik aktivitásra, játékra hív. Emellett azonban lehetőségünk van együtt nézegetni, böngészni őket, beszélgetni a képekről, és a csemeténk igénye szerint rövid történeteket mesélni a könyvek alapján. Így apránként, a beszéd és a figyelem fejlődésével együtt kialakulhat a közös olvasás szertartása.

Rövid történetek, hosszú könyvek

A kígyózó leporellók a kicsik nagy kedvencei, hiszen egyszerre láthatják bennük a történet minden apró részletét. A Bingó és Kókusz mesék varázslatos képeit böngészve megismerhetik az évszakokat, az ünnepi készülődést vagy akár a különféle járműveket. Mókás nyomozásra hív a Hol van Fülöp ülepe? című, igen nyurga leporelló.

Kinyitom, becsukom

Könyvet lapozgatni is nagyszerű, de még izgalmasabb, ha minden oldalon kihajtható füleket találunk. A legkisebbeknek való Babakönyvtár, illetve kukucskálós könyvek vastag, erős lapokból készülnek, így akár bölcsődei környezetben is bírják a strapát.

Izgalmas felületek

A lapozgatás nemcsak a szemnek, de a pici kéznek is élmény. A simogatós, a speciálisan nyomott felületű oldalak és a különleges formájúra stancolt lapszélek kitapintása több oldalról támogatja a baba figyelmének, megfigyelési készségének fejlődését.

Könyvbe rejtett kirakós

Ha a gyereked inkább játszani, mint olvasni szeret, akkor a kirakóskönyvek vonzó lépcsőfokot jelenthetnek neki a könyvekkel való megbarátkozásban. Szedegessétek ki a babakézbe való puzzle-darabokat, és állítsátok sorba az állatokat, járgányokat!

Játék vagy könyv?

Némelyik lapozónál mi magunk sem tudjuk eldönteni, hogy játéknak vagy könyvnek minősül-e inkább… A víz hatására kiszínesedő oldalú pancsolókönyvek az esti vagy a kerti kismedencés fürdés alapkellékei. A Jaj, csak ki ne nyisd! című szórakoztató interaktív mesekönyvet pedig biztosan újra és újra végig kell majd játszanotok, ha egyszer előveszitek!

 

Szponzorált cikk (x)

Címkék: Ajánló