Ingyenes koncerteket ad gyerekeknek és fiataloknak a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar
• Szerző: MTI
A 6-18 év közöttiek számára a következő évadban is díjmentesen váltható bérlet és belépőjegy a Pannon Filharmonikusok (PFZ) bérletes budapesti és pécsi koncertjeire, míg a baranyai vármegyeszékhelyen folytatódik a fiatalokat megcélzó Flört-sorozat is - tájékoztatta a pécsi zenekar az MTI-t.
A komolyzenei együttes csütörtöki közleményében emlékeztettek: a zenekar tavaly ősszel indította el kezdeményezését, amelynek keretében díjmentesen kínálja budapesti és pécsi koncertjeinek bérleteit és jegyeit a 6-18 éveseknek.
Közölték: a PFZ nem titkolt célja az, hogy bizonyítsa: a klasszikus zenei koncert az egész család számára élmény, így a szülők és a nagyszülők a gyerekekkel és az unokákkal közösen, azonban plusz anyagi teher nélkül élhetik át a kulturális kikapcsolódás örömét.
Kiemelték: a várandós kismamáknak szóló programjaik mellett az óvodásokat, kisiskolásokat, felsősöket és fiatal felnőtteket is megcélozzák a következő évadban is.
A Pécsen négy koncertet kínáló Flört-bérlethez a 6 és 18 év közöttiek 100, a 19-26 évesek 80, a 27-35 évesek pedig 60 százalékos kedvezménnyel juthatnak hozzá - hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a sorozatban a legkiválóbb művészek előadásában és dirigensek vezényletével élvezhetik a fiatalok a klasszikusnak írt és klasszikussá vált darabokat.
Az évad egészéről, a koncertekről és a bérletekről, a fiataloknak szóló kedvezményekről a zenekar honlapján, a www.pfz.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Fotó: freepik.com