Zdeněk Miler illusztrátor, rajzfilmrendező és 1921. február 21-én született Csehországban, Kladnóban. A rajzolásban való tehetsége korán megmutatkozott, szülei gyermekkorától támogatták a pályáját.

Miler a prágai iparművészeti egyetem után, 1942-ben kezdte filmes munkáit, majd 1945-től csatlakozott a Bratři v tritku stúdióhoz, ahol a korszak számos jelentős rajzfilmes szakemberével dolgozott együtt. Felnőtteknek szóló animációkat is rajzolt, ám a kor politikai légköre okán főleg gyermekeknek szóló filmek létrehozására volt lehetősége. Annak ellenére, hogy többnyire a propaganda eszközeként készültek, legtöbb alkotása mégis mellőzi a didaktikus jelleget. Színes, varázslatos mesevilágot teremtett meg, amelyben a barátság, a segítőkészség a legfontosabb érték.

A kék kertésznadrágos Kisvakond 70 éve jelent meg a tévé képernyőjén, azóta pedig számos állatmesével és más történettel gazdagodott az életmű. Az első film A Kisvakond nadrágja címet kapta, ezt további 50 rövidfilm követte. Miler nemzetközi sikerre vágyott, ezért hangot kölcsönzött a vakondnak. Saját kislányát kérte meg, hogy az állat érzéseit finom hangokkal, kiáltásokkal tegye átélhetőbbé. A Kisvakond-történetek így nemcsak az akkori Csehszlovákiában, hanem Kelet-Európában és Németországban is meghódították a nézőket. Mára több mint 80 országban rajonganak értük.

A filmeket követően könyvekben is eljutott a gyerekekhez a vakond, a kíváncsi kiskutyus vagy épp a világ leggazdagabb verebe. Zdeněk Miler több alkotótárssal is együtt dolgozott kötetein, többek között Eduard Petiška költővel, valamint Hana Doskočilová és Iva Hercíková íróval. Az első magyar nyelvű Kisvakond-könyv 1971-ben jelent meg a Móra Kiadónál, Fazekas Anna fordításában. A Kisvakond-zsebkönyvek több mint 5 millió példányban keltek el világszerte, és legalább 20 nyelvre fordították le őket.

„Krtek olyan, mint egy egér, nincsenek fülei, nincs szeme, csak az a nagy orr, azt kellett kihangsúlyoznom, valamilyen színnel. A pólót nadrágra cseréltem zsebekkel, amelyeket állatok készítettek számára masinák helyett – mondta a vakondról Miler. – Időbe került, mire rájöttem: amikor a kisvakondot rajzolom, magamat rajzolom le.”

A derűs mesék, amelyek az egymásra és a környezetünkre való odafigyelésről szólnak, éppen olyan aktuálisak ma is, mint keletkezésük idején. Miler olyan módon mutat rá általuk a hatalommal bírók (például a gyerekek szemében a felnőttek) és a társadalom hibáira, amely érthető és befogadható a mesét hallgató kicsik számára is, és mindig mutat utat a megoldás felé. Történetei felnőttként sem veszítenek a varázsukból, éppolyan jó kezünkbe venni és a gyerekünknek felolvasni, mint amennyire kiskorunkban szerettük!

Szponzorált tartalom. (x)