Segítség egyedülálló szülőknek: Megnyílt az ország első egyszülős központja!

• Szerző: MTI

Megnyílt az ország első egyszülős központja 2018. május 28-án, hétfőn Budapest VIII. kerületében, az Üllői út és a Mária utca sarkán. Az állami segítséggel létrehozott civil intézményben a kávézó és a játszóház mellett segítő szakemberek várják az egyedülálló szülőket, akik akár mobilirodaként is használhatják a közösségi teret.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, a központ üzenete, hogy az egyedülálló szülők sincsenek egyedül, számíthatnak a civil-társadalmi szervezetek, a sorstársak és a kormány támogatására is.

Milyen kedvezményeket élveznek az egyszülős családok?
A kormányzati intézkedések közül kiemelte, hogy az egyszülős családok:

  • a bölcsődei felvételnél előnyt élveznek,
  • gyerekeiket várják az Erzsébet-táborokba, és
  • igénybe vehetik a családi otthonteremtési kedvezményt (csok-ot) is.

Nagy Anna, a központot működtető Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány kuratóriumi elnöke egy felmérésüket ismertetve arról beszélt, hogy az egyszülős családok legnagyobb problémája nem is anyagi nehézség, hanem az elmagányosodás, az izoláció. Ezért azt szeretnék, hogy az egyedülálló szülők közösségben érezzék magukat a központban.
Az alapítványhoz fordulók kaphatnak:

  • jogi segítséget,
  • életvezetési tanácsokat, valamint
  • igénybe vehetik pszichológusok és mediátorok szolgáltatásait is.

Mindezeken túl szívesen segítenek a válás határán lévőknek és a mozaikcsaládoknak, valamint azoknak a szülőknek, akik nem láthatják minden nap a gyerekeiket - ismertette a kuratórium elnöke.
Hozzátette, hogy az egyszülős családok körülbelül fele szegénységben él, így esetükben különösen fontos szerepet tölt be a munka, ezért munkaerőpiaci szakemberekkel és fejvadászokkal tanácsadást és képzéseket is szerveznek majd.

Közlése szerint Magyarországon 300 ezer egyszülős családban mintegy félmillió gyerek nevelkedik, az ilyen családok aránya Budapesten a legmagasabb. Ezért céljuk az is, hogy a gyerekek ne azt lássák, milyen nehéz szülőnek lenni, hanem megtapasztalhassák, hogy ez a legcsodálatosabb dolog a világon - fogalmazott Nagy Anna.
Elmondta azt is, hogy 13 éves működésük során több ezer család fordult hozzájuk, az egyedülálló szülőket mégis sokáig nem vették észre, szinte láthatatlanok voltak. Mostanra azonban elindult valami és végre téma lettek - emelte ki.

A 8. kerületi családokat babacsomaggal, nyári táborral várják
A kerületben élő családokat a városvezetés babacsomaggal, nyári táborral támogatja, tavaly lakáspályázatot írtak ki egyedülálló szülőknek, és örömmel fogadták be az egyszülős központot is, amelynek létrehozását 11,5 millió forinttal támogatták, és működését is évről évre segítik majd - közölte az alpolgármester.
Az Üllői út 30. alatt kialakított központot az Emmi 500 millió forinttal támogatta. A Schannen Ernő által 1893-ban tervezett épületben működött az 1900-as évek fordulóján a Medikus kávéház, az egyetemisták és művészek kedvelt találkozóhelye, és a házban lakott egykor Kosztolányi Dezső író-költő, Herman Ottó természetkutató és Huszka Jenő zeneszerző is.

Forrás: MTI 2018. május 28.