Nem vehet részt unokái temetésén az a nagymama, aki vonat elé hajtott Kecskeméten

A szülők közös döntése ez.

A szülők közös döntése alapján nem vehet részt az unokái temetésén az a nagymama, aki még februárban az unokáival együtt hajtott a vonat elé Kecskeméten - írja a Ripost.
A 8 éves Niki és 11 éves Alexandra február 16-án nagymamájuk mögött ült a kocsiban, amikor az asszony a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott az érkező Intercity elé.

Az édesanya, Farkas Rozália a lapnak úgy fogalmazott, hogy egyre rosszabbul van, ahogy a temetés közeledik, és elmondta, volt férjével nem beszélnek a tragédia okáról.

A gyászoló édesanya így nyilatkozott:

"Nem szeretnék találgatni. Jogosult vagyok megnézni a jegyzőkönyvet, abból ki fog derülni a volt anyósom vallomása. Én csak azt szeretném, hogy ne azt lássam majd, hogy a vallomásában rágalmazza a gyermekeimet, vagy arra fogja, hogy miattuk történt a baleset. Bevallom, ettől félek, de azt az apukának is elmondtam, hogy akkor nem lesz irgalom”.

Kezdőfotó: MTI / Donka
Fotó a cikkben: TV2