Hihetetlen pillanatot örökít meg a fotó, ahogy a nagypapa segédkezik a szülésnél!

• Szerző: Papás Mamás Magazin

"Tudtam, hogy az apám mellett minden rendben lesz" - nyilatkozta a frissen szült anyuka.

Az amerikai kismama otthonszülést tervezett, mert úgy érezte, hogy ez az az esemény, ami igazán összekovácsolhatja a családot, ám szükségesnek látta, hogy egy számára nagyon is fontos személy jelen legyen élete legnagyobb eseményénél.

"Egyedüli gyerekként mindig is csodálattal tekintettem az apámra" - meséli az újdonsült anyuka. "Voltak idők, amikor nem a legjobb volt a kapcsolatunk, de egy ideje új utakon járunk, és a legjobb barátom lett" - vall  őszintén az érzéseiről a fiatal kaliforniai anya.

Joe, a nagypapa először furcsállotta a felkérést, mondván: nem tudja a lánya szenvedését elnézni, végül mégis igent mondott. Kezdetben csak amolyan "morális támogatást" tervezgetett.
Majd egyre jobban belesodródott a születendő család terveibe, és szülési rituáléjába. Először egy szülést elősegítő mantrát tanult meg a többi családtaggal együtt, majd amikor eljött a nagy pillanat a nagypapa egyszerűen odaült a kanapéra a szülő lánya mellé, és a hátát simogatva, a kezét fogva bátorította őt a szülésnél.
"Ott és akkor újra kislány voltam mellette, akire az erős apukája vigyázott, és tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz..." - emlékszik vissza az anyuka.

A különleges pillanatot, amelyet a fotók is megörökítettek, a család bábája osztott meg az Instagrammon, aki egészen odáig volt, hogy egy teljes család várta az új jövevényt.

"Általában azt tanácsolom a szülőknek, hogy csak páran legyenek a kismama körül, hogy ne zavarjuk meg a szülés menetét. De végül meggondoltam magam a szokatlan felkérésre" - magyarázta a szülésznő.

Az újdonsült anyuka végtelenül boldog, hogy ezzel összeforrasztotta a családot, és annak is, hogy az apjával való kapcsolata ezáltal még inkább elmélyült.

Fotók a cikkben: Instagram
A kezdőfotó csak illusztráció, forrás: Freepik