A legszebb ajándék a gyerekeinkkel eltöltött idő kellene, hogy legyen

2019 December 22. • Szerző: Papás Mamás Magazin

"Régen valahogy nem volt ennyire stresszes a karácsony" - fakadt ki nekünk kisgyerekes anyuka olvasónk, aki megosztotta velünk ezzel kapcsolatos gondolatait.

Valahogy úgy érzem, hogy évről-évre egyre nehezebben megy a ráhangolódás az év legszebb ünnepére. Először azt hittem, hogy csak velem van a baj, de egy ideje már figyelem a környezetemben lévő többi kisgyerekes anyukát is, és megállapítottam, hogy lassan korjelenségről van szó.

A karácsonyra való készülés egyre kevésbé szól a meghittségről, a befelé fordulásról, a családra való odafigyelésről, a varázslatról, kis titkokról, Jézus Krisztus születésének várásáról, hanem átcsapott egyfajta feszültséggel teli, "szerezzünk be mindent még a tömeg előtt" ide-oda rohangálásból, a sokadik "odaadom a pénzt, és vedd meg helyettem" küldetésből, az idő még szorosabbra húzásából, stresszelésből.

Az én gyerekkoraim karácsonyai közel nem ilyenek voltak, hanem - emlékeim szerint - karácsonykor hirtelen megállt minden. Kívül belül csend lett. Már alig vártuk, hogy utazzunk a nagyszülőkhöz, és élvezzük a téli szünet minden egyes percét. A fa alatti kevesebb és szerényebb ajándék életre szóló emlék maradt.

A szaloncukornak például annyira örültünk, hogy egy-két nap alatt leettük a fáról az édességeket, és csak az üres csomagolópapírok maradtak fent az ágakon. Az igazi, illatos fenyőágakon, aminek rendesen lepotyogtak a tűlevelei egy idő után, merthogy az is hozzá tartozott a karácsonyi összképhez. Egyszerűen jól esett szaloncukrot enni, azt a szaloncukrot, aminek ma jóformán semmi jelentősége nincs a gyerekem számára.
Ma már egyáltalán nem érdekli a kisgyereket az édesség, mert minden nap megkapják a napi adagjukat. Arra is rájöttem, hogy a mikulás csomagba is felesleges édességeket bekészítenem, mert nem okoz a fiamnak örömet semmilyen ínycsiklandó csokoládé látványa. Pedig emlékszem, hogy mi mennyire örültünk annak idején a csokikkal telepakolt mikulás zacskóknak!

Bármilyen kis boltban térülünk-fordulunk a gyerekemmel karácsony előtt - a nagy bevásárlóközpontokról már nem is beszélek -, tornyokban állnak az édességek, a karácsonyfadíszek, amikhez egy pillanat alatt hozzá lehet jutni. Régen legalább meg volt a hangulata annak, amikor a forralt bor illatától átjárt karácsonyi vásárokban sétálgatva szereztük be az értékes díszeket.

"Anya, a karácsonyfát nem a Jézuska hozza 24-én?"

De nem csak a ránk roskadó édességekről vagy a díszekről van szó, hanem arról is, hogy mindenhol karácsonyfa díszíti az üzleteket. A gyerekem meg is kérdezte tőlem egy alkalommal, hogy "Anya, a karácsonyfát nem a Jézuska hozza 24-én?"
Annyira keveredik még benne a varázslat és a valóság, hogy már saját teóriákat gyártott arra, hogy hogyan is kerül a karácsonyfa alá a sok ajándék: "Mi írunk a Jézuskának, hogy mit hozzon karácsonyra, és ő bemegy a bevásárlóközpontba, és megszerzi onnan"...

Kár, hogy ők már nem élhetik meg azt a fajta izgalmat, amit mi megéltük annak idején, és sajnálom, hogy számukra a fehér karácsony mesebeli képe a klímaváltozás miatt már egyre távolabb kerül.

Muszáj egy pillanatra megállnunk, és elgondolkoznunk azon, hogy már nem tudunk tovább gyorsítani a világon. Képtelenség. Már nem tudunk több mindent belezsúfolni a nap 24 órájába. Muszáj megállnunk, és lassítanunk, és visszavennünk (!), hogy legalább az ünnep ünnep maradhasson, hogy újra visszatérjünk a természeteshez, a fogyasztás helyét újra átvehesse a nyugalom és a családunkkal eltöltött idő, mert szerintem erről is szól a karácsony, hogy ilyenkor egy kicsit minden más, mint a gondokkal teli hétköznapokon.

Fotó: Freepik