"Bárcsak én lehettem volna a világ legutálatosabb anyukája!" – Az értelmi sérült Dávid édesanyja kiöntötte a szívét a Facebookon

2018 November 12. • Szerző: Papás Mamás Magazin

"Végül is egy anya mit kívánhat többet az életben, minthogy a gyermeke boldog legyen" - írja fia születésnapi köszöntőjében az anyuka, aki értelmi sérülése ellenére is tökéletesnek látja a fiát. 

Az epilepsziával élő Dávid, aki 2 évesen egy epilepsziasebészeti agyműtéten esett át, értelmileg sérült. Nemrég ünnepelte a 18. születésnapját, felnőtté válásának mérföldkövét. Ma egy 3 éves gyerek szintjén éli mindennapjait. Beszélni ugyan tud, de csak ritkán esik meg, hogy a helyzetnek megfelelően kommunikál. Éjszakára nem szobatiszta, és valószínűleg írni és olvasni sem fog már soha megtanulni. Nehézségei ellenére csendes, kedves és nagyon szerethető kisember, aki napi 24 órás felügyeletet igényel.


Kertész Nikoletta Zita a Soha többé Autizmus Facebook csoport alapítója legnagyobb fiával, Dáviddal

Nikoletta, a három gyerekét egyedül nevelő édesanya nem ezt a fajta gyermeki boldogságot álmodta nagyfia számára. Teljesen másmilyen életet tervezett, ami már soha nem valósulhat meg. És habár gondos anyaként teszi a dolgát, beletörődötten gyűri a hétköznapokat, Dávid születésnapjain mindig elmereng azon, mennyire másképpen alakult volna az életük, ha a szigorú sors másképpen ítél.

Az édesanya, miután kibontotta Dávid 18. születésnapjára, az apuka barátaitól 18 évvel ezelőtt kapott csomagot, ezekkel a megható gondolatokat fűzte szeretett nagyfia köszöntőjéhez. Az anyukától idézünk.

Dávid örökre bontatlan whiskey-je

Ennyi állt a dobozba zárt álmon. 
18 évig várta a doboz, hogy kinyissa Dávid. A port nem töröltem le a tetejéről soha. Már egy kicsit ragad is.
18 éve született egy várva várt kis ember, a szerelmünk gyümölcse - mondhatnám ponyvaregényesen. Laci barátunk szabit vett ki aznapra, és drukkolt a kórházban a folyosón órákon keresztül.  
Akkor szinte azt sem tudtuk, hogy akarjuk őt, de már jött is. Fiatalok voltunk, nem is gondoltunk bele, csak hagytuk, hogy úgy legyen, ahogy lett.
Ahogy lehetett volna.

Dávid ma a Révai gimnázium utolsó éves tanulója lenne, kajakozna, mint az édesapja. Magas, erős, izmos lenne, és bomlanának utána a lányok.
Úgy lenne ötös mindenből, hogy sosem láttam volna tanulni. És nyilván veszekedtem volna vele ezért, mint anyuka a kamasz fiával. Talán ő is mérnök lehetett volna. Biztosan örültünk volna, ha  
Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karára járhatott volna, mint a szülei. Milyen szép hagyomány lett volna! Akár a testvérei is követhették volna...

Izgulhattam volna, amikor első nap bekísérem 6,5 évesen az általános iskolába. Amikor verset mond az ünnepségen. Örültünk volna, mikor megnyeri az első sportversenyt. Mikor felsős lesz. Mikor a  
kajak helyett judózni akar és én nem engedtem volna..., vagy igen... Mikor először megy táborba és egy hétig nem látom..., és okostelefonja neki is kellett volna, mert a többieknek is van. Naaaaa,  
Anyaaa! Lééééciiii!!

És utólag kiderült volna, hogy sok külön óráról hiányzik, helyette a haverokkal lógtak és titokban cigiztek, kipróbálták. Én pedig úgy tettem volna, mintha rossz lenne a szaglásom. Vannak dolgok,  
amiket néha nem kell észrevenni.

Aztán gimis évek. Csak azért a Révai, mert én oda jártam. Lehetett volna más is. Aztán az első szerelem, az első kislány, akit bemutat. Amikor anyaként biztosan éreztem volna, hogy elveszik  
tőlem..., vagy nem.... - már soha nem tudom meg.

Sok kajak verseny, apukája és a nagypapái büszkék lennének rá...
Én pedig a tanulmányok miatt izgulnék, hogy meglegyen a pont az egyetemre...
Néha biztosan utált volna, mert mindenbe beleszóltam volna...
Bárcsak én lehetettem volna a világ legutálatosabb anyukája!
De már nem leszek. soha.

Dávid, kisfiam, de jó, hogy te nem érzed azt a szomorúságot, amivel mi 18 éve élünk.
Tökéletes lettél a magad módján és boldog, mert nem izgatod magad semmi földi butaságon, amin mi mindannyian.
Megtaláltad az utad...
... végül is egy anya mit kívánhat többet az életben, minthogy a gyermeke boldog legyen? Semmit!
Boldog születésnapot, Dávid!

A megható sorokhoz az apuka barátai ezt fűzték hozzá Nikoletta posztja alá:

"Mindenki másképp boldog, az a gyermeki boldogság jutott neked, amit az évek múlásával egyre többre értékelünk mi is.
18 éve tényleg azt hittük, hogy majd ránk csörögsz: ’Köszi a Whisky-t, Imre ’bá, Szilva, Fázis. Megittuk a haverokkal és jót buliztunk.’
Nem így lett. A dolgok máshogy alakultak. A lényegen ez nem változtat, örülünk, hogy 18 lettél. Baráti öleléssel: Fázis".

A cikk a szerzője: Kerész Nikoletta Zita, a Soha többé autizmus! Facebook csoport alapítója. Nikoletta ikreinek egyike autisztikus tünetekkel élő kisfiú, akinek az édesanya kutatásai alapján összeállított komplex terápiarendszer segített a tünetek minimalizálásában. Nimród nehezen beinduló beszédfejlődése jelenleg a nagy akadály a kisfiú további előmenetelében.