Radics Gigi 6 héttel a szülés után: "Ezek a legszebb plusz kilók"

Radics Gigi 6 héttel a szülés után megmutatta alakját.

Az énekesnő a szülés után is gyönyörű, friss Instagram-fotóját a követői elhalmozták bókokkal.

Radics Gigi március végén jelentette be, hogy már egy éve szerelmes, illetve párjával, Mikus Áron szobrásszal kisbabát várnak. Kislányuk Bella Szófia október 4-én jött a világra 2750 grammal és 53 centivel.  

Friss Insta-posztján így ír szülés utáni alakjáról:

"Kedves anyukák! Tudom, hogy nagyon sok kismama aggódik azon vajon, hogyan változtatja meg a szülés a testünket? Természetesen bennem is felmerült a kérdés korábban, aki azt mondja ő nem gondolt erre az szerintem füllent.

Olyan változásokon megy keresztül egy női test ilyenkor,hogy az valami elképesztő, hiszen mégiscsak bennünk fejlődik az a kis élet. Én őszintén szólva nem figyeltem a terhességem alatt, hogy csakis “jó” dolgokat egyek bevallom nem is tudtam kontrollálni magam mert túlságosan kívánós voltam, plusz előtte egy évig kőkemény diétát tartottam és sajnos azokat az ételeket kívántam,amiket a diétám alatt nem ehettem meg.

Sebaj! Most itt vagyok 6 héttel Bella születése után és igen maradt rajtam jó pár fölösleges kiló, de ezek a legszebb plusz kilók, hiszen a kislányom miatt vannak rajtam. Hölgyeim csak azt szeretném mondani,hogy ne aggódjatok, ne árnyékoljátok be a terhességetek mindennapjait, azzal, hogy féltek a plusz kilóktól az majd úgyis lemegy ha azt szeretnétek, hogy lemenjen.
"