Izabella hat gyermek édesanyja, és közel 14 éve szoptat majdhogynem megállás nélkül. Elmagyarázza, hogy miért szoptatja még mindig gyermekeit, és hogyan reagál erre a környezete.

Az első fiam császármetszéssel született, és a kórházban hat napot töltöttünk. Rengeteg tejem volt, de a kisfiam nem tudta bekapni a mellbimbómat, és nem ment neki a szopizás, a melleim pedig egyre csak feszültek.
Mivel egy szoptatásbarát kórházról volt szó, mindenki azon volt, hogy segítsen. A fiamat végül lefejt tejjel tápláltuk, mert elkezdett súlyt veszteni. Egy hét után még mindig nem akart összejönni a szoptatás, ezért a nővéremtől kaptam egy bimbóvédőt.

Ezzel sem volt könnyebb a helyzet, mert a tej folyt mindenhova, szinte már tejben fürödtünk, de csak nem akart összejönni a helyes szoptatás.
Végül a védőnő volt az, akinek már otthon sikerült úgy ráhelyeznie a babát a mellemre bimbóvédő nélkül, hogy végül összejött a dolog. Nagyon izgatott lettem.

Körülbelül 1 nap múlva már én magam is képes voltam arra, hogy a babát jól tegyem mellre.
A védőnő előzőleg megmutatta a három ujj fogást, és ezt alkalmaztam: bal mellre helyeztem a babát, a jobb kezem hüvelyk-, mutató ujj és középső ujjával tartottam a mellemet, a többi ujjammal pedig a baba nyakát irányítottam a mellem irányába. A bal kezemmel pedig ügyesen addig igazgattam a mellem, hogy a kisfiam be tudja kapni a mellbimbót.

Annyira boldog voltam, hogy sikerült! A kisbabám még 7 hónapos korában sem akarta a bébi püréket fogyasztani, de a gyermekorvosunk megnyugtatott, hogy ezzel nincs semmi gond.

Már amikor a baba elfogadta a kiegészítő ételeket, még akkor is folytattam a szoptatást. 2,5 éves volt, amikor a következő terhességem hetedik hónapjában magától vált le a mellről, a szemeiben azt láttam: "Anya, ez a tej már nem ízlik nekem, mert üres, mert régi..."
Így abbamaradt a szoptatás, de ez mind a kettőnk számára rendben is volt így, még akkor is, ha egy picit rosszul esett.

Hat gyermek

A második gyermekem is fiú lett, ő is a harmadik terhességemig szopizott, és szintúgy 2,5 évesen hagyta abba. A harmadik gyermekem is fiú lett, még csak 13 hónapos volt, amikor újra teherbe estem, de ő nem állt le a szopizással - így fordult elő, hogy a harmadik és a negyedik kisbabámat egyszerre szoptattam, ami nagyon megterhelő volt számomra.

Újra állapotos lettem, amikor a két fiút megkérdeztem, hogy nem bánnák-e, ha felfüggesztenénk a szoptatást addig, amíg újra fog ízleni nekik a tejecske. Tehát gondoltam, teszünk később még egy kísérletet.

Megszületett az ötödik baba, ám addigra a két kisebbik fiú elfelejtette, hogy hogyan kell szopizni. Az ötödik gyermekem 14 hónapos volt, amikor ismét várandós lettem. Ő sem hagyta abba a szopizást, ezért szintén párhuzamosan szoptattam a hatodik kisbabámmal.

Tandem-szoptatás

Két babát egyszerre szoptatni egészen csodálatos dolog! A nagyobbik testvér fogta a kis húga kezét szopizás közben, és boldogan egymás szemébe néztek, míg a mellemen feküdtek. A féltékenység halvány árnyéka sem mutatkozott.

A szoptatást nagyon könnyedén és egyszerűen illesztettem be a napirendünkbe. Nem voltak fix szoptatási időpontjaink, hanem akkor vettem elő a mellem, amikor egyik vagy másik baba jelezte, hogy szomjas vagy éhes, volt, hogy együtt szoptattam őket, és volt, hogy külön. A nagyobbik babát akkor is szoptattam, ha csak gyengédségre vágyott.

Mind a déli, mind pedig az esti elalvás előtt volt egy szokásunk, ahogy a babák mellre kerültek. Először mind a kettőt megszoptattam, aztán fogat mostam nekik, és újra karba véve őket altató dalt énekeltem nekik. Aztán lefeküdtünk aludni úgy, hogy egyik baba a jobb, a másik baba a bal oldalamon feküdt. Így aludtunk el összebújva.

Hasonló történeted van, amit szívesen elmesélnél másoknak? Küldd el nekünk a papasmamasmagazin@gmail.com emailcímre névvel vagy név nélkül, hogy a történetedet megoszthassuk másokkal.

Szopisztrájk

A lányom szopisztrájkja igen meglepett, mert azt korábban a fiaimtól nem ismertem. Amikor egy alkalommal a lányom megharapott szopizás közben, és önkéntelenül feljajdultam, elengedte a mellemet. Onnantól kezdve hiába próbálkoztam, sírt, ha mellre akartam tenni.

Három napon keresztül próbálkoztam, és mindent elkövettem, hogy újra szopizzon. Lefejtem a tejem, és kiskanállal etettem. Püréket készítettem neki kétségbeesésemben. Újra és újra megkíséreltem őt mellre tenni. Olykor, amikor már félig aludt, össze is jött. De másnap, amikor újra mellre tettem, tiltakozott, minta "elfelejtette volna" hogyan kell szopizni. Olyan érzésem volt, mintha újból kellett volna tanulnia, hogy a "mell jó". A harmadik napon végül sikerült, és visszatértünk a szoptatáshoz.

"Mellre tétellel minden kisgyermeket meg lehet nyugtatni"

Én minden édesanyát arra biztatok, hogy szoptasson, tartson ki, még akkor is, ha problémás, mert megéri. A szoptatás a legjobb dolog a világon, ami babával és mamával történhet mindazon túl, hogy nagyon praktikus.

Elnézem néha, hogy egyik-másik anyuka mit oda nem pakol egy kiruccanáshoz (melegítő termoszt, tápszert, üveget, cumit, kanalat, babakekszet...) - ezek mind feleslegesek, ha szoptatunk.

A szoptatás egy másik nagy előnye, hogy minden kisgyermeket meg lehet nyugtatni azzal, ha mellre kerül. Bármekkora hiszti után képes teljesen új lelkiállapotba kerülni, ha egy kicsit szopizhat.

Azok a gyerekeim, akiket már nem szoptatok, ők mind egészségesek. A bőrükkel sincs probléma, pedig a férjemnek is és nekem is komoly bőrkiütéseink voltak gyerekkorunkban. A harmadik és negyedik gyerekemmel néha felidézzük azokat a pillanatokat, amikor együtt ettek.

"A férjem mindenben támogat"

14 éve nem alszom jól, mert éjszaka mindig valamelyikükhöz kelnem kell. Nem tartom ördögtől valónak, hogy még mindig a két kisebbikkel alszom együtt, akiket felváltva szoptatok meg az éjszaka.
Ha tehetem, napközben ledőlök aludni, hozzáteszem, hogy a férjem mindent elkövet azért, hogy támogasson engem.

Ami a bölcsődét illeti: el sem tudnám képzelni, hogy a gyerekeim ne velem legyenek napközben. Szerintem egy gyereknek 3 éves koráig az anyja mellett a helye.
És még egy következő gyerekvállasáról sem tettem le...

"Nem zavar, hogy mások kritizálnak"

Eleinte a környezetemtől azt kaptam vissza, hogy a szoptatásnak van egy helyes rendje, és a megfelelő időközönként kell szoptatni - ez volt az édesanyám generációjának az elképzelése. De tőlük tudom azt is, hogy időről-időre kevesebb tejük lett, ezért egyre többet kellett a babát hozzátáplálni. Az anyósom is és az édesanyám is csodálkoztak, hogy én kizárólag anyatejjel jóllakatom a gyerekeimet.

Sokáig hallgattam az édesanyámat, aki folyton azt magyarázta, hogy főzzek a babának egy kis pürét is az anyatejhez, mert arra mindenképpen szükség van. Én viszont nem így gondoltam, ezért nem fogadtam meg a tanácsát.

A környezetem egyre inkább megértette, hogy milyen jó dolog a hosszan tartó szoptatás, és rájöttek arra, hogy felesleges engem folyton kritizálniuk emiatt.

Egy alkalommal a kisfiamat megkérdezte az anyósom: "Mit szeretnél ebédre? Tésztát, krumplit vagy levest kérsz?" Rövid gondolkodás után a fiam ennyit válaszolt: "Cicit".

Egy cseppet sem zavar az sem, hogy a nyilvánosság mit tart a hosszan tartó szoptatásról. Ha úgy gondolom, akkor bármikor, bárki előtt megetetem a gyerekeimet, és egy csöppet sem zavartatom magam, hogy ki mit gondol. Aki ezt nem érti meg, az szerintem rosszul van informálva.

Ellenben, ami ellenemre van: amikor az ismerősök meg akarnak győzni arról, hogy milyen hátrányokkal jár, ha egy gyereket túl sokáig szoptatunk.

Régebben nem mertem kiállni magamért, de újabban elkezdem sorolni a hosszantartó szoptatás egyértelmű előnyeit. A reakciómat ilyenkor nagy hallgatás fogadja, de legalább egy időre békén hagynak.

Összegzés

Azt gondolom, hogy a kezdő anyák túl nagy gondot csinálnak a szoptatásból, amit stresszként kezelnek, és akként is élik meg.

Helyesen táplálkozom? Eleget eszik a baba? Miért nem akar egyedül elaludni a kiságyában?  Lehet, hogy megint éhes lenne? Már három perce szoptatok, vajon jóllakott már a baba? Mi történik, ha útközben éhezik meg? Mit gondolnak majd, ha itt mindenki előtt kezdek el szoptatni? Már az összes ismerősöm abbahagyta a szoptatást, nekem is le kellene választanom a babát?

Emlékszem, amikor az ötödik fiam megszületésekor bejött a kórterembe a nővér, és kiosztotta a parancsot a bizonytalan, első gyermekes újdonsült anyukának: "Naponta 12-szer tegye mellre és egy szoptatás legalább 20 percig tartson".
Ledöbbentem.

Én akkor szoptatok, amikor látom, hogy igény van rá. Nem nézem az órát, nem jegyzem fel, hogy mennyit evett baba, és a legtöbbször nem tart tovább a szoptatás, mint öt perc.
Onnan tudom, hogy jól laktak a kicsik, hogy elégedettek.

Határozottan azon a véleményen vagyok, hogy a szoptatást nem lehet kívülről diktálni, nem lehet megmondani, hogy hányszor, mennyi ideig és mely életkorig történjen. Egy anya belső ösztöne tudja, hogy ezt hogyan kell csinálni! A természet nagyon jó rendező. Ha nem megterhelő a szoptatás, akkor addig kell szoptatni, amíg csak lehetséges.

Forrás: Külföld

A fotó csak illusztráció, forrás: Freepik