Magyarország legújabb kilátója 682 méter magasban épült meg - A kilátás innen lélegzetelállító

2020 Június 26.

Baranya megyében páratlan természeti értékeket rejt a Mecsek legmagasabb csúcsa a Zengő.

Csodálatos panorámában és egészen ritka élményben lehet részünk, ha a Zengő új kilátóját is felvesszük a családi bakancslistára. A régi-új kilátót a tervek szerint július 1-jétől már látogathatja a nagyközönség is.

A korábbi geodéziai mérőtorony korábban a nagyközönség nem használhatta, majd a régi tornyot az építést követő évben a turisták előtt is megnyitották. A torony látogatását végül 2010-ben életveszélyre hivatkozva megtiltották.

Jelenleg az újjá épült kilátótorony használatba vételi engedélyeztetése zajlik - információink szerint július 1-jétől már a nagyközönség számára is látogatható lesz.

A kilátóhoz vezető túrát érdemes Pécsváradról indítani. A csúcsra feljutva jól láthatók a Mecsek gerincének csúcsai, valamint dél felé a Szársomlyó és Tenkes-hegy, kelet felé a Mórágyi gránitrög hullámos háta.

Tériszonnyal küzdő látogatók kétszer is gondolják meg, hogy felmerészkednek-e a hétemeletes kilátó tetejére, ugyanis lyukacsos, átlátszó rácsokon kell felfelé lépdelni. Az ő megnyugtatásukra írjuk, hogy a kilátó szerkezete tiszta vas, ezért teljesen stabil. Aki viszont egyszer feljut a torony legtetejére, annak lélegzetelállító panorámában és egyúttal felejthetetlen élményben lehet része.

Forrás: atv.hu, csodalatosmagyarorszag.hu