Játszótér ajánló: Az idilli pesterzsébeti, vizes játszótéren jártunk, amely közvetlenül a Duna mellett található! Fotók

• Szerző: Papás Mamás Magazin

A pesterzsébeti vizes játszótéren jártunk, ami különleges atmoszférája miatt nagyon megtetszett nekünk. Mutatjuk a fotókat.

Szerencsére vizes játszótérből egyre több található a fővárosban, mi ezúttal a kieső, sokak számára ismeretlen pesterzsébeti vizes játszóteret kerestük fel.

A játszótér címe:
1203 Budapest, Vízisport utca 18.
Megközelítése lejjebb, a cikk végén található.


Parkosított, gondozott játszótér a Duna-part mellett

A játszótér egy viszonylag kisebb, kevésbé látogatott, különösen hangulatos Duna-parti játszóterecske. Ha kánikulai nyáridőben látogatunk ide, már pedig akkor érdemes, akkor csónakházak tarkította, nyaralós-szabadidős övezetbe csöppenünk, mintha nem is a fővárosban járnánk.

A gondozott játszótér közvetlenül a nádasokkal, fűzfákkal kerített idilli Duna-part mellett fekszik, olyannyira közel a sziklás vízparthoz, hogy kisgyerekekkel csak úgy érdemes idelátogatni, ha mindkét szemünk rajtuk van (a mobiltelefonokat a biztonság és a teljes kikapcsolódás kedvéért már a bejáratnál kapcsoljuk ki).


A Duna 10 méterre folyik a homokozótól

A hely leginkább homokozásra, sarazásra, pancsolásra és pacsálásra alkalmas. A kismotorozást teljesen el kell itt felejteni, mert a tér maga hepe-hupás, mini domboldalakkal kialakított.


A háttérben lévő csúszdadomb garantáltan lemeríti a gyerekeket


Bárkamászóka nagyobbaknak


A mesébeillő bárkamászókát egy óriási homokozó ölel körbe


Vizes pancsolós játszóeszköz, amivel órákig elbíbelődnek kicsik és nagyok


A miniszikla tövében egy miniváros kapott helyet


Flow élmény a minitengerparttal

A játszótéren egy hullám- és egy kanyarodós csúszda is helyet kapott, amihez fel kell mászni a csúszdadomb tetejére – még ez a szerencse, mert a játszóterezés végére a gyerek tökéletesen lemerül.

Nagyobb gyereket a bálnát megmintázó tárcsás csúszka szórakoztatja, külön megjegyzendő, hogy nem veszélyes lépcsőfokon, hanem kellemes lejtőn lehet a bálna "gyomrát" megközelíteni, ahonnan a csúszás indulhat.


Barátságos bálna csúszka


A bálnára egy alapos fogszabályozás azért ráférne


"Lejtő" vezet a bálna "gyomrába"


Bátorságléc a homokozóban


Alagút, ami egy mesés világba csöppent

Bár a dél-pesti játszótér meglehetősen kieső, az egyedi hangulat és a Duna-part látványa miatt érdemes mindenképpen idelátogatni.

Megközelítése

Bár elsőre nem úgy tűnik, de a játszóteret tömegközlekedéssel is egészen jól meg lehet közelíteni. A Pesterzsébetet és Csepelt összekötő Gubacsi-hídhoz esik körülbelül 5 perc sétatávolságra.
Ezekkel a buszokkal lehet ide eljutni: 119 (Vízisport utcai megálló), valamint 35, 36, 148, 151, 66, 23 buszok és a Ráckevei HÉV.

Parkolás közvetlenül a játszótér előtt lehetséges.
A tér mellett nyitotta meg kapuit a Vak Varju étterem. A közeli 119-es buszmegállójában pedig a környékhez jól illeszkedő, kicsiny retro fagyizó várja a gyerekeket barátságos kiszolgálással. A közeli vadonatj pesterzsébeti strandot pedig már építik.


A játszótér a Vak Varjú étterem tőszomszédságában található

Fotók: Papás Mamás Magazin 2018