Ingyenes mezítlábas parkok országszerte: Élménnyel és egészséggel teli gyerekes kirándulóhelyeket ajánlunk a nyári szünetre!

• Szerző: Papás Mamás Magazin

Ingyenes mezítlábas ösvényeket ajánlunk, amelyek mindegyike kiváló gyerekes kirándulási célpont jó időben! Ezeket a helyeket főképpen a városi gyerekek fogják élvezni, mert a mezítlábas ösvények a kikapcsolódásról, élményekről, testi-lelki feltöltődésről, az egészségről és a falusi hangulatról szólnak.

Mezítlábas parkokat ajánlunk, ahol cipő nélkül, kifejezetten mezítláb kell a kijelölt, váltakozó felületű ösvényeken végigsétálni. A gyerekek imádni fogják, ahogy fakérgen, tobozokon, apró kavicsokon, selymes pázsiton gyalogolhatnak végig lábbeli nélkül. A mezítlábas séta ráadásul jótékony hatást fejt ki a szervezetre azáltal, hogy üdítő talpmasszázsként pezsdíti fel a vérkeringést és az érrendszert. Mivel erősíti a talpizmokat, kivédi a lúdtalp kialakulását, sőt, akár hátfájást, idegrendszeri panaszokat is képes megszűntetni, tehát nem csak gyerekeknek, hanem szülőknek és nagyszülőknek is ajánlott.

Gyerekeknél mindössze arra ügyeljünk, hogy mezítlábas ösvényre akkor engedjük rá őket, amikor már ehhez az időjárás is kedvező, nem csak a levegő, hanem a föld is kellemesen meleg.

1. Békásmegyer-Ófalu - Mezítlábas park

1038 Budapest, Árok utca 1.
Honlap: ITT

A park viszonylag kicsiny területen helyezkedik el, ahol így is több mint 20-féle taposó felületet lehet kipróbálni. A park felkeresését a szemben fekvő játszótér meglátogatásával érdemes összekötni. A mezítlábas park a nap 24 órájában nyitva tart, bármikor látogatható, mert nincs bekerítve.


Fotó: obuda.hu

2. Bodzaliget Pihenőpark és Mezítlábas ösvény

2090 Remeteszőlős, Vénusz u. 9.

Remeteszőlős központjában található a Bodzaliget Pihenőpark, 2 évvel ezelőtt átadott, új 12 állomásból álló tanösvényével, amely szintén a közelben felújított játszótérrel együtt nyújt edukációs kikapcsolódást. A mezítlábas park több burkolattal (kavics, homok, murva, fadeszka, toboz), a természetgyógyászat erejével pezsdíti fel a talp vérkeringését. A közelben levő fűszerkert a szaglásunkat teszi próbára. A park meglátogatását érdemes egy kis kerékpározással összekötni.


Fotó: turistamagazin.hu

3. Csopaki Szabadidő Park - Mezítlábas ösvény

8229 Csopak, Ifjúsági sétány
Honlap: ITT


Fotó: csopak.hu


Fotó: csopak.hu

A szabadidőpark területén helyet kapott Kneipp-ösvény eltérő anyagú felületek: kavicsos, köves, zúzott köves, fenyőkéreg, fakorong, tőzeg, fenyőtoboz, meggymag, tégla, kiskockakő, váltakoznak. Miután oda-vissza többször is végigjártuk az ösvényt, és kellőképpen felpezsdültünk, akkor próbáljuk ki a parkban elhelyezett fitnesz-eszközöket, egyensúlyozó gerendákat is. Nem vitás, a szabadidőpark meglátogatását a közeli strand kínálta fürdőzéssel szerencsés egybekötni. A park a nap 24 órájában nyitva tart, bármikor látogatható, nincs bekerítve.

4. Konda-völgyi Kneipp ösvény

7200 Dombóvár, Konda-patak völgye
Honlap: ITT

A dombóvári Kneipp ösvény egy csodálatos, fás-ligetes, tóparti környezetben helyezkedik el, ahol nem csak testileg, hanem lelkileg is feltöltődhetünk. A területet a város legromantikusabb helyszínének tartják. A taposó ösvény 125 méteren át kanyarog, ahol izgalmas felületeken tehetjük próbára "jártasságunkat". A park a nap 24 órájában nyitva tart, bármikor látogatható, nincs bekerítve.


Fotó: kondavolgy.hu


Fotó: kondavolgy.hu

5. Tabajdi Mezítlábas Park

8088Tabajd, Petőfi Sándor utca 2.
Honlap: ITT


Fotó: mezítlabaspark.hu


Fotó: mezitlabaaspark.hu

Az egyik legismertebb hazai mezítlábas park, ahol nyáron hűs árnyékot adó fák alatt, egy patak mentén sétálhatunk mezítláb. 21-féle járófelületen dolgoztathatjuk meg masszázsért kiáltó talpizomzatunkat. Egy szakaszon érdes bazalt kövek jelentenek kihívást, másutt süppedős tőzegben, kukoricacsutkán, fenyőtobozon hagyhatjuk ott lábunk nyomát, vagy ha kedvünk tartja, egy kicsit még a hűsvizű patakba is bemerészkedhetünk. A park a nap 24 órájában nyitva tart, bármikor látogatható, nincs bekerítve. Kutyát is magunkkal vihetünk.

6. Tálentum Falusi Turisztikai Fogadóhely - Mezítlábas ösvény

3785 Irota, Petőfi út 57.


Fotó: Tálentum Falusi Turisztikai Fogadóhely

"Ahol a csend még hallható" - így hirdeti magát Irota, a békés csereháti kisfalu. 2002-ben alakították ki a Herba-Park és Falusi Élményudvart, ahol 30-fajta gyógy- és fűszernövény található. A városi gyerekek nem csak erre (itt gyógyteákat is kóstolhatunk), hanem az 500 méteren át kanyargó, különböző anyagokkal tarkított taposó ösvényre is rácsodálkozhatnak. Ha már a természetnél és a mezítlábon járásnál tartunk, akkor mutasd meg a gyerekeidnek itt rég elfeledett, falusi játékokat, illetve hogy mi fán terem a méta, a bige, a teke, vagy milyen egy igazi kemence.

7. Bük - Kneipp Park

9740 Bük, Termál körút 39. (Éva camping mögött)


buk.hu

Több mint 500 méteren át gyalogolhatunk lábbeli nélkül különböző felületeken a parkban.  A szülőket a jógapark várja, míg a kicsiket egy izgalmas sövénylabirintus. A közelben található a Sportpark és egy viszonylag új játszótér. A madarak csiripelésétől hangos, erdős-ligetes, jó levegőjű környezet kellemes kiránduló élményt nyújthat az egész családnak a kisbabától a dédi mamáig.

8. Hétpatakgyöngye Naturpark

7345 Alsómocsolád, Rákóczi u. 21.
Honlap: ITT 


alsocsomolad.hu

Alsómocsolád egy igazi gyerekparadicsom: planetárium, naprendszer-túra, erdei kilátó, ügyességi élményösvény, kenuzás, csónakázás, QR-kódos lábnyomok, kincskeresés, kemencézés és sok falusi élmény várja a kicsiket gyönyörű környezetben, Baranya megyében.

9. Százhalombattai Mezítlábas Park

2440 Százhalombatta, István király u. 4. (Régészeti Park)


Százhalombattai Hírtükör

Középiskolás diákok és egy lelkes múzeumi lokálpatrióta töretlen kitartásával született meg a 70 méter hosszú mezítlábas ösvény a százhalombattai Régészeti Park keleti szélén, a tölgyes-juharos kiserdőben. Kerek kavicsok, fenyőtoboz, tégla, friss fű, nádkötegek teszik élményszerűvé a mezítlábas sétát. A mezítlábas ösvény nem ingyenes, a Régészeti Parkba váltott belépőjeggyel lehet bejárni.

10. Ceglédi Mezítlábas Park

2700 Cegléd, Nádasdi u. 1.
Facebook: ITT

Árnyékot adó fák lombkoronája alatt alakították ki a mezítlábas ösvényt, ahol különböző frakciójú kavicsok, süppedő tőzeg, meleg bazaltkövek, hűs pázsit vesz kezelésbe elfáradt lábunkat. A látogatáshoz be kell jelentkezni, mert magánterületen helyezkedik el. Email: garten2000@garten2000.hu

11. Kneipp-témaút a Vasi Hegyháton

Indulási javaslat: 9800 Vasvár
Honlap: ITT

Magyarország egyetlen Kneipp-módszerre épülő témaútja a Vasi Hegyhát 13 településén, 19 helyszínen várja az érdeklődőket.
A Kneipp-témautat bejárva és kipróbálva annak szolgáltatásait, aktívan teszünk egészségünk megőrzése érdekében, és közben megismerhetjük a térség sokszínű természeti- és kulturális örökségét. Valamennyi helyszín meglátogatása és kipróbálása ingyenes.


hegyhatikneippterseg.hu

Minden helyszín egyedi, autóval vagy kerékpárral egyaránt bejárható:
 
Alsóújlak, falu: könyöklő, lábáztató
Alsóújlak, Őshonos Állatpark: lábáztató, könyöklő
Csehimindszent, Fő tér: könyöklő, lábáztató
Csehimindszent, Európa Park: egyensúlyozó, taposó
Gersekarát: Kneipp-szoba, lábáztató, könyöklő
Győrvár, falu: taposó, lábáztató, könyöklő
Győrvár, Pálinkaház: Kneipp-park
Hegyhátszentpéter: gyógynövénykert, könyöklő, taposó, lábáztató
Kám: könyöklő, taposó, lábáztató, gyógynövénykert
Mikosszéplak, falu: napóra, taposó, lábáztató, könyöklő
Mikosszéplak, turistaház: Kneipp-szoba
Olaszfa: könyöklő, lábáztató, gyógynövénykert
Oszkó, faluközpont: Kneipp-szoba, taposó, lábáztató, könyöklő
Oszkó, szőlőhegy: vizes játszótér, taposó, táplálkozási piramis, gyógynövény-labirintus, meditációs kápolna
Petőmihályfa: kerekes kút, taposó, lábáztató, könyöklő, napóra
Rábahidvég: napóra, könyöklő, taposó, lábáztató, meditációs szék
Szemenye: könyöklő, lábáztató, taposó
Vasvár, Csónakázó tó: sétaút, könyöklő, taposó, lábáztató, gyógynövény-labirintus
Vasvár, városszél: inhalátor ház

12. Szent Miklós Gyógyfüves Ház és Kneipp Kert

9621 Ölbő, Dózsa György út 72.
Facebook: ITT



A falu végén álló lakatlan ház 2012 nyarán élettel telt meg, amikor a gyógyfüves házat kialakították. Itt minden az egészségről és a bennünket körülölelő csodálatos természetről szól. Ha nyugalomra, békére és egy kis elcsendesülésre vágyik a család, akkor ezt a helyet kell felkeresni. Ide a nagyszülőket is vigyük magunkkal.