Iskolaválasztás autista gyerekkel – Egy érintett anyuka írta meg tapasztalatait, hogy ők hogyan választottak iskolát kisfiúknak

2018 Május 13. • Szerző: Papás Mamás Magazin

Autista gyerekkel még nehezebb a megfelelő iskola kiválasztása. Ehhez ad néhány anyai tanácsot egy Aspergeres kisfiút nevelő édesanya.

Internetes fórumokon meglehetősen elkeserítő, már-már rémisztő beszámolókat olvastam arról, hogy milyen nehéz iskolát találni autista gyerekek számára. Éppen ezért megfogadtam előttem járó, tapasztaltabb autista szülők tanácsát, akik azt javasolták, hogy az iskolakeresést nem lehet elég korán elkezdeni. Így mi már 2 évvel „idő” előtt elkezdtünk megismerni rengeteg iskolát, gondosan gyűjtögettük az információmorzsákat, tapasztalatokat más érintett szülőktől, beszéltünk sorra az igazgatókkal lelkesen. Az intézmény, ahova végül bekerültünk, egy „véletlennek” volt köszönhető.

"Nincs olyan, hogy jó iskola vagy rossz iskola"

A mostani iskolánk igazgatónője még egy korábbi iskolakóstolgató alkalmával azt hangsúlyozta az érdeklődő szülőknek, hogy, „nincs olyan, hogy jó iskola vagy rossz iskola”, és sietve hozzátette: van olyan gyerek, akiknek egy adott intézmény nagyon megfelel, rá van szabva, neki lett kitalálva, ahol jól érzi magát, ahol élmény számára a tanulás, míg ugyanaz az iskola egy másik gyereknek egyáltalán nem való. Ezzel nagyon fontos dolgot mondott ki, mégpedig azt, hogy a szülőknek nem az ideális iskola eszményét kell hajszolniuk iskolakereséskor, hanem csupán észnél kell lenniük, hogy a saját gyerekük képességeihez, karakteréhez mérten válasszanak.

Mivel kisfiam magasan funkcionáló, beszélő, jó értelmi képességű autista gyerek, ezért két lehetséges elképzelés járt a fejünkben. Az egyik irány az volt, hogy az ovi után hagyományos, többségi iskolába íratjuk, ahol megpróbáljuk elérni a vezetőségnél, hogy az önerőből finanszírozott shadow-nk (árnyékpedagógus, aki segíti az autista gyereket integrálódni – a szerk.) segíthesse kisfiúnk iskolai beilleszkedését.

"Az számít, hogy az autista gyerek megkapja a szükséges speciális megsegítést, semmi más"

Mint minden autista gyereket nevelő szülő álma, hogy a gyereke átlagos iskolába járjon. Látom magam körül, hogy ebbe a csapdába sokan belelépnek. Valamiért azt gondoljuk, hogy „ha a gyerek rendes suliba jár, akkor nincs akkora gond”. Mint sokan mások, ebbe a tévedésbe sajnos én is beleestem, és viszonylag nehezen esett le, hogy ez nem egy verseny, ahol a végén felmutathatom, hogy igenis elértem az elérhetetlennek tűnt célt. Nem.
Az iskolaválasztásnál fő szempont nem az átlaghoz való kényszeres hasonlítgatás, az állandó megmérettetés kell, hogy legyen, nem. Hanem csakis az, hogy a támogatást, speciális megsegítést igénylő autista gyerek számára mi a legjobb. Semmi más nem számít.

Iskolaválasztást tekintve, másik elképzelésünk az volt, hogy a gyereket szegregáló iskolába visszük, ahol a sajátos nevelési igényt kezelni jól tudó pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel. Mint említettem, sokáig ez tűnt a B-tervnek, mert a szegregeló iskolát inkább kudarcnak tekintettem.

"Mindenféle tanács érkezett, amivel nem voltam kisegítve"

Végül eljött az utolsó év az óvodában, és lassan döntenünk kellett. Mint más hasonló helyzetű családokban, a nagycsoportban nálunk is fejlesztés, fejlesztést követett. A gyerek is, és mi szülők is beleadtunk apait-anyait az utolsó óvodai évben, hogy a gyerekünk „iskolaérettként” kezdje meg az első osztályt.

Hogy valóban iskolaérett volt-e vagy sem? Azt nem lehetett tudni, mert ahány pedagógust, pszichológust, szakértőt meghallgattunk ez ügyben, mindenki mást tanácsolt, amin végül már tanácstalanságomban csak nevettem. Onnantól kezdve, hogy „véletlenül se vigyük speciális iskolába a gyereket, mert túl ügyes, és mindent tud” – egészen odáig, hogy „meg se kíséreljük még iskolába íratni, mert a ceruzát sem tartja meg a kezében”, mindenféle tanács érkezett, amivel nem voltam kisegítve. Éppen olyan össze-vissza véleményeket kaptam, mint amilyen végletesen szórtak voltak a gyerekem képességei. 

Írhatnám, hogy teljesen összezavarodtam, de szerencsére nem így történt. Addigra már rutinosan tudtam, hogy lehet bárki bármilyen nagy szaktekintély, elismert szakembernek tartott illető, önjelölt szuperterapeuta, azt, hogy az autista gyereknek mire van szüksége, azt csak a - gondoskodó, gyerekére nyitott - szülő tudja a legjobban! Szerencsére a szülői ösztönök jól működnek, csak figyelnünk kell a belső hangunkra.

"Amit mondott a tanító néni, el sem akartam hinni..."

Azalatt, amíg a kötelező iskolalátogatási köröket róttuk, egyre határozottabban kezdett körvonalazódni, hogy melyik kiszemelt iskolától mit várhatunk el. Lehet, hogy túlzottan egyszerűnek hangzik, de már maga az emailes válaszadás, a megszólítás, a kommunikáció is sokat elárult egy-egy iskolavezetésről, és így az iskola szellemiségéről.

Párhuzamosan több helyre is jártunk előkészítőre. Az egyik iskola előkészítő foglalkozás alkalmával a kisfiam eltűnt. Eltűnt, mire véget ért az iskola előkészítő foglalkozás. Mindenki őt kereste, a portás bácsitól az igazgatónőig, és nem lehetett tudni, hogy hova keveredett el a gyerek az épületben. Kis keresgélés után kiderült, hogy betévedt egy tanterembe, ahol elidőzött a foglalkozás után, és ez még csak fel sem tűnt senkinek…
Én ezt akkor intő jelnek tekintettem, és magamban úgy fordítottam le, hogy ha itt eltűnik a gyerek, akkor ez azt jelenti, hogy nem kap elég figyelmet, tehát hátra arc!

Szeptemberben végül elkezdtük az első osztályt abban a szegregáló iskolában, ami nem a preferált suli volt, hanem ahova a véletlen szárnya repített bennünket. Nekem már azzal kétségeim voltak, hogy kisfiam meg fog-e egyáltalán ülni nyugton az iskolapadban, hiszen a legutóbbi, tavaszi iskolakóstolgatók alkalmával a tanterem félreeső sarkában ugra-bugrált, míg a többiek a foglalkozásokon hajtogattak, ragasztottak, vágtak. (De irigyeltem én akkor mindenkit, akinek a gyereke ügyesen csinálta azt, amit a tanító néni mondott).
Az első szeptemberi „tanulós” nap után nagy izgalommal vártam, hogy mit mesél majd a tanító néni a fiúnkról. Amit mondott, el sem akartam hinni…

… a fiam ugyanis mindent szépen dolgozik az órán, a többi tizenkét társával teszi azt, amit a többiek (az oviban nem egészen ez volt rá a jellemző). Nem hittük el, amit mondtak nekünk a tanító nénik.

95%-os matek felmérő, biztos írni-olvasni tudás

Marci gyönyörűen és zökkenőmentesen vette a további iskolai akadályokat. Félévkor nagyon szép „fiús” bizonyítványt hozott haza, a félévi matematikai felmérőjét 95%-ra írta meg, a korának megfelelően ír-olvas (Nemzeti Alaptanterv szerint tanulnak), tavasszal 90%-os szövegértést írt, ahol már maguknak kellett elolvasniuk, és értelmezniük a feladatot.
Ha belegondolok, hogy 12 hónappal ezelőtt (drága óradíjért természetesen) még le akartak beszélni bennünket a szuperterapeuták az iskolakezdésről…
Mi újra megnyugodtunk. Mennyi fejlesztés, munka, fáradozás áll a sikerünk mögött! Mennyi pénz, rohanás, lemondás, áldozat kellett ahhoz, hogy itt tartsunk. De megérte!
 
Azoknak az autista, még inkább Aspergeres gyerek szüleinek üzenem, akik még csak most állnak iskolaválasztás előtt: első sorban, kezdjetek el időben iskolát keresni! Bízzatok a döntéseitekben, és bízzatok a gyerekben. És nem utolsósorban, ami nem megy, azt ne erőltessétek, csak engedjétek el! Ne felejtsétek, az az iskola, amelyik nem befogadó, és nem elszánt a gyereketekkel szemben már az elején, az később sem lesz támogató - csodák nincsenek.

Nekünk sikerült az iskolaválasztás. Az álmainkat ehhez ugyan el kellett engednünk, sőt, meg is sirattuk, de ma nyugodt vagyok, mert a fiam a „legjobb helyre jár”, ahova csak lehet. És azt is tudom, hogy amint azt tapasztalom, hogy lépnem kell, mert más szolgálja a fiam fejlődését, akkor bátran megteszem.

Szerző neve, elérhetősége a szerkesztőségben leadva.
Fotó: Freepik