Mikortól hagyható egyedül otthon a gyerek? Mire ügyelj?

• Szerző: Szabó Kinga

Hány éves kortól hagyható egyedül otthon a gyerek? Mire ügyelj, ha a család semmiképpen sem tudja biztosítani a gyerek felügyeletét?

Szakemberek szerint 8 éves kor alatt semmiképpen nem szabad egyedül hagyni a gyermekeket, biztonsággal 12 év felett hagyhatók egyedül. Ám nem feltétlenül csak életkor, hanem egyén függő is, hogy melyik gyermeket mikortól lehet egyedül otthon hagyni. Mindenképpen érdemes rá már jó előre felkészülni, mert ez a pillanat minden gyermek életében eljön. Az önállóságról, a függetlenségről szól ez a téma, amit ha a gyermek sikeresen vesz, jelentősen növeli önbecsülését.

Mire érdemes figyelni:

1. Ha a gyermek maga veti fel ezt a témát, az arra utal, hogy felkészültnek érzi magát. Ebben az esetben a kérdés inkább az, hogy a szülő is felkészült-e erre a lépésre. Erőltetni azonban nem szabad, mert ellentétes hatást érhetünk el, és a gyermek még inkább igényelni fogja egy másik ember jelenlétét.

2. Van-e a szomszédban olyan megbízható ember, akitől a gyermek adott esetben segítséget kérhet.

13 VÉSZHELYZET, AMIRE KÉSZÍTSÜK FEL A 6-10 ÉVES GYEREKEKET! »»

3. Meg kell tervezni, és fel kell építeni ezt a témát. A gyermeket nem lehet rögtön a mély vízbe dobni. Indíthatunk először 10-15 perc, 30 perc, majd 1 óra távolléttel - így apránként növelve a gyermek egyedül töltött idejét. Ami fontos, hogy minden alkalom után beszélgessünk a gyermekkel és kérdezzük meg, hogyan érezte magát, amíg egyedül volt. Ha pozitív a visszajelzés, emelhetjük az időt. Ha negatív, érdemes pihentetni a témát.

Manapság biztonságot jelent, ha a gyermeknek van telefonja és azonnal elérhető. Feleslegesen azonban ekkor se hívogassuk. Fontos, hogy a szülő is elérhető legyen a gyermek számára, ezért ezt minden körülmények között biztosítsuk; a gyermek ettől biztonságban érzi magát.

4. Fontos a szabályok lefektetése. A szülő egyértelműen, és minden kétséget kizáróan fogalmazza meg, hogy az egyedül töltött időben milyen viselkedést és milyen szabályok betartását várja el a gyermektől, például mi tegyen, ha a szülők távollétében kopognak, csengetnek; hogyan használja a kulcsot, stb.

Tanítsuk meg, hogyan találja fel magát, vagyis ne a félelmet ültessük el benne, hanem adjunk számára helyzetfüggő megoldási mintákat. Később ezekre építve, már saját maga is megtalálja a megoldásokat.

5. A szülő a gyermeket biztonságos környezetben hagyja egyedül. Iktasson ki minden veszélyforrást, például a háztartási gépek legyenek kikapcsolva, a gyertyát ne hagyjuk égve, zárjuk be az ablakokat. Sőt, az elektronikus kütyüket, tévét is kódoljuk le, tegyünk rá szűrőprogramot.

6. Egy 10 év körüli gyermek nem gyerekfelügyelő, vigyázni kell arra, hogy milyen korú testvéreket hagyunk magukra. Legalább 14 éves gyerek az, akire rábízhatjuk a kisebbet, egy nála pár évvel fiatalabbat, de néhány éves gyereket semmiképpen sem.

Szerző: Szabó Kinga life coach
Fotó: Freepik