Gyerekcipők tavaszra!

A tavasz közeledtével lekerülnek gyermekeink lábairól a csizmák, bélelt bundás bakancsok, száras cipők. Ilyenkor minden szülő egyfajta revíziót tart a cipős polcok felett, átnézi mi az, ami még használható lesz a következő szezonban. (x)

A gyerekekre jellemző, hogy nagyon rövid idő alatt kinövik, vagy elhasználják a lábbelijüket így folyamatosan gondoskodni kell az utánpótlásról.

Ez önmagában sem egyszerű feladat, és ezekben a járványos, le és bezárásokkal terhes időkben különösen nem az. Ilyen esetben csak olyan gyerekcipő üzlet jöhet szóba, ahol az online vásárlás is magától értetődő opció.

Divatos, minden igényt kielégítő fazonok

A gyerekcipők kiválasztásánál minden szülő több szempontot is szem előtt tart. Fontos, hogy a kiválasztott lábbeli a lehető legtartósabb, -strapabíróbb legyen, hiszen a gyerekekre nem jellemző, hogy kímélnék a lábbeliket, éppen ellenkezőleg.
Senki sem várja el persze egyetlen gyerek cipő esetében sem, hogy örökké tartson, de az elvárható, hogy bírja a gyerekektől megszokott terhelést. Lényeges szempont az is, hogy a kinézett cipő ára kedvező legyen, a minőséggel arányos.

A cipővásárlás egy visszatérő kiadás a családok életében, éppen ezért sem mindegy, mennyire mélyen kell a zsebbe nyúlni, főleg hogy az adott családban 2-3 vagy esetleg több gyermeknek kell gondoskodni megfelelő lábbeliről. Az elérhető legjobb ár tehát egy igen fontos szempont a legtöbb esetben.

Végül, de semmiképpen nem utolsó sorban fontos még a cipő megjelenése, vagyis az, hogy tetsszen is a gyermeknek. Nincs olyan szülő, aki ne ismerné gyakorlati tapasztalatból azt a pillanatot, mikor végre sikerül kiválasztani a minden szempontból jó lábbelit, de a gyermek tetszését egyáltalán nem nyeri el. Ez az a pont, amikor a legtöbb felnőtt idegei felmondják a szolgálatot.

Mindannyiunk szerencséjére ma már számtalan webshop, köztük a kiváló kínálattal bíró CCC oldalán, otthonunk kényelméből választhatjuk ki az igényeinknek tökéletesen megfelelő tavaszi surranót, akár gyermekünkkel közösen.

A mai nemzedék amúgy is főképpen a virtuális térben éli életét, miért is ne választaná ruházati cikkeit, lábbelijét is ilyen módon? A jelenlegi helyzetben ez különösen ajánlott is, míg ismét lesz lehetőség a személyes bolti vásárlásra is.

Elvitathatatlan előnyök

Az online vásárlás alapvetően sok előnyt biztosít, melyek a jelen helyzetben még nyilvánvalóbbak. Otthonunk kényelméből és biztonságából válogathatunk a virtuális boltban.

Ötezer forint felett a futár ingyen házhoz is hozza a kiválasztott terméket, ha pedig mégsem vagyunk elégedettek, ingyen vissza is viszi azt. Ha regisztrálunk a CCC oldalán, ami csak pár kattintás, könnyedén kezelhetjük virtuális bevásárlókosarunkat. Informatív, könnyen kezelhető és áttekinthető felületen válogathatunk a legjobb minőségű, sokféle ismert márka között. Így a gyerekcipő vásárlása nem egy nyűg lesz, hanem egy közös, gyermekünkkel átélt öröm.

Érdemes követni az oldal közösségi médiában – Facebook, Instagram, Youtube – feltöltött frissítéseit, hogy képben legyünk az aktuális újdonságokkal és akciókkal.
Így még az is megtörténhet, hogy gyermekünk magától fog előállni a kiszemelt cipővel. És bár ők többnyire nem azon szempontok szerint választanak lábbelit, amiket fentebb leírtunk, mégis részben leveszik a szülők válláról a gondot. Az online lehetőségeknek köszönhetően valamelyes képet nyernek ugyanis arról, hogy csemetéjük milyen lábbelit látna szívesen a saját lábán.

Ez pedig igen nagy dolog, mondjuk egy lázadó korszakát élő kamasz esetében, akinek a legjellemzőbb válasza a kedvenc cipőt firtató szülői kérdésre egy vállrándítás, vagy legjobb esetben egy „fogalmam sincs”. Az applikációt letöltve, máris válogathat a kedvére való sneakers vagy sketchers márkák közül.

Szponzorált cikk (x)
Kép: Freepik