7 tipp az óvónőtől! Így készüljetek 3 éves gyermekeddel nyáron az óvodára, hogy sikeres legyen a beszoktatás!

• Szerző: Licsár Szilvia

Szülőként, nagyszülőként mi is sokat tehetünk azért, hogy az őszi óvodai beszoktatás zökkenőmentes legyen. Óvodai pedagógus szakember pontokba szedte, hogy hogyan készítheted fel 3 éves gyerekedet, unokádat nyáron az ovira. Mit tegyünk, és mi az, ami teljesen felesleges?

Legtöbbször a szobatisztaság és a cumi elhagyás kerül előtérbe, ám ezek mellett is fontos a nyár folyamán néhány dologra felkészíteni gyermekünket, hogy könnyebben boldoguljon majd az óvodában. Ne gondoljunk bonyolult feladatokra, nem kell betűket vagy számokat felismernie, sőt az sem számít, hogy hány mondókát tud fejből elmondani. A sikeres óvodakezdéshez más képességekre lesz szüksége, ezekről beszélt Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője.

1. Bízzuk más gondjaira is a gyereket, magyarázzuk el, mi történik vele

Nem szerencsés, ha a kisgyermek először az óvodában tölt külön időt az édesanyjától. Ha korábban nem is adódott rá alkalom, a nyár folyamán mindenképp törekedjünk rá, hogy időnként külön programot szervezzünk számára. Jó, ha van a közelben nagymama, akire rábízhatjuk, de baráti családban – különösen, ha rajta kívül más gyerekek is vannak – is biztosan jól fogja érezni magát. Ha először bízzuk másra a kicsit, mondjuk el neki, hogy mi fog történni vele, amíg mi távol leszünk – fagyizni mentek a Mamával, a kertben fociztok Gergőékkel – és adjuk meg a pontos, számára is ismert időpontot, - ebéd után, mese vagy lefekvés előtt - amikor érte megyünk, és ezt tartsuk is be.

2. Hívjunk át hozzá játszópajtásokat játszani

A baráti délutánok szervezése azért is hasznos, mert így a gyermek gyakorolhatja a többi gyerekkel való közös játékot. Fontos, hogy megtanulja a kortársaival megosztva, felváltva használni a játékokat, részt tudjon venni a szerepjátékokban. A különböző személyiségű gyerekekkel való közös játék fontos tapasztalat. Ennek megszerzéséhez szervezzünk játszócsoportokat, hívjunk át ismerős gyerekeket és hagyjuk őket együtt játszani, mi a háttérből kövessük az eseményeket.

3. Kérjük meg a gyereket kisebb feladatokra, és arra, hogy egyedül öltözzön

Az óvodában új szabályokat is meg kell tanulnia, a sikeres beilleszkedést segíthetjük azzal, hogy a feladatok végrehajtását otthon is gyakoroljuk. A pakold el a ceruzákat egyszerűbb utasításokat követve összetett feladatokat is adjunk neki, például: tedd a ceruzákat a helyére, és zárd le a játékosdoboz tetejét. A figyelem mellett önállóságra is szüksége lesz az óvodában: az evőeszközök használata mellett jó, ha egyedül öltözik, boldogul a mosdóban, mos fogat és a játék végeztével elpakol.

4. Alakítsunk ki reggeli-esti napi rutint a nyáron

Az óvodába reggel időre kell érkezni, a korai ébredéshez pedig este időben ágyba kell kerülnie a gyermeknek. Ha eddig nem is tartottuk magunkat szigorú napirendhez, a nyár folyamán mindenképp érdemes reggeli és esti rutint kialakítani, hogy a szeptemberi reggelek gördülékenyebben teljenek. Az esti lefekvés előtt legyen idő vacsorára, beszélgetésre, meseolvasásra, vagy egy közös társasjátékra - ami majd a későbbiekben is tartható - reggel pedig jusson idő elkészülni, felöltözni, fogat mosni.

5. Olvassunk minél több mesét, beszélgessünk vele sokat, hogy nőjön a szókincse

A gyerekek beszéde sokat változik az óvodai évek alatt, nekünk szülőként elsősorban a szókincsét fontos fejleszteni, mire óvodába kerül. Fontos, hogy tudja azoknak a tárgyaknak a pontos nevét, amiket használ a mindennapokban. Ennek gyakorlására a meseolvasás és a képeskönyvek lapozgatása mellett használjuk a hétköznapi szituációkat. Beszélgessünk róla, hogy mi van a szobában vagy séta közben a parkban, ha közlekedünk, akkor a járművek, az útközben látottak is remek témát szolgáltatnak. Az ilyen beszélgetésekből remekül fejlődhet a szókincse és kifejezőkészsége.

6. „Várod már az óvodát?” – ne kérdezzük tőle túl gyakran

Nem szerencsés, ha a gyermeket a nyár folyamán visszatérő „várod már az óvodát?” típusú kérdésekkel bombázzuk. Persze, fontos, hogy tudja, hogy ő óvodás lesz, de erről bőven elég, ha a nyár utolsó heteiben, a beszoktatáshoz közeledve ejtünk szót gyakrabban. Minden gyermek más, így előfordulhat, hogy az ismeretlen miatt érzett izgalma könnyen görcsössé válhat, ha túl sokat beszélünk erről. Az sem jó, ha bizonyos dolgokat elvárásként fogalmazunk meg. Ne mondjuk, például, hogy az óvoda miatt kell megtanulnia egyedül felöltözni.

7. Ovis zsák, ágynemű, fogmosó pohár – jobban fogja szeretni, ha a kedvenc mesehőse van rajta

Arról, hogy pontosan mire lesz szükségünk az óvodában, az óvónők fognak részletesebben beszélni az első szülői értekezlet alkalmával. Amit biztosan be kell szereznünk az ovizsák mellett az ottalváshoz az ágynemű, ágyneműhuzat és lepedő, fogmosáshoz szükséges kellékek, kéztörlő, és ha már megvan, akkor a felvarrható vagy ragasztható ovis jel. Érdemes ezekből olyat beszerezni, amin a gyermek kedvenc mintája látható, ilyenkor általában alig várja, hogy megmutathassa a többieknek, kezdetben ez is segíthet megkönnyíteni a reggeli indulást.
 

Fotó: Freepik