Miért félünk a saját gyerekeinktől? – Válságban lenne a modern kori gyereknevelés?

• Szerző: Papás Mamás Magazin

A modern gyereknevelés kapcsán kongatta meg a vészharangokat a két évtizedes tapasztalattal rendelkező gyerekekkel foglalkozó szakember. Munkája során minden családnál ugyanazokat a hibákat véli felfedezni az utóbbi időben.

- Húsz éve dolgozok együtt szülőkkel és gyerekekkel, két kontinenst is bejártam már, ezért ki merem jelenteni, hogy a modern kori gyereknevelés válságban van. Az elmúlt évek tapasztalatai után azt látom, hogy valóban gond van – bukott ki blogjában Emma Jenner író - szülő coach, aki pontokba szedte, hogy szerinte mik a legnagyobb problémák.

1. Félünk a saját gyerekeinktől

Az egyik kedvenc tesztem, a "poharas teszt", ami jól megmutatja a gyerek-szülő felállást. Reggel az anyuka kiönti a kék pohárba a tejet a gyerekének, mire a kisgyerek megszólal: "Én nem a kék pohárba kérem, hanem a rózsaszínbe", holott a tej már ki lett töltve.
A legtöbb anyuka ilyenkor elsápad, és már nyúl is a másik pohárért, mielőtt a gyerek elkezdené a hisztit. Helytelen!

Hagyjuk nyugodtan, hogy a gyerek kitombolja magát! Ha kell, menjünk ki az ebédlőből, hagyjuk egy kicsit magára, legalább nem kell hallgatnunk a hisztijét. Ne okozzunk magunknak több munkát amiatt, mert a gyerek kénye-kedve úgy kívánja. Arról már nem is beszélve, hogy ezzel csak a gyereket erősítjük meg a hisztijében: ha üvöltözéssel eléri, amit akar, akkor azt tanulja meg, hogy a hiszti célravezető.

2. Túl alacsonyak az igényeink

Amikor a gyerekek rosszul viselkednek, mindegy, hogy nyilvános helyen vagy sem, egy vállrándítással elintézik a dolgot, mintha ez természetes lenne, mintha azt közölnék: "Ilyenek a gyerekek, na, és?"
Tévedés, nem ilyenek!

A gyerekek sokkal többre képesek annál, mint amit a szülők elvárnak tőlük.
Tényleg azt gondoljuk, hogy egy gyerek nem tudja vacsora után leszedni az asztalt maga után, vagy nem tud csendben ülni egy étteremben? Szamárság!
Az egyetlen ok, amiért a gyerekek nem tudnak viselkedni, az az, hogy a szülők nem tanították meg rá őket. A szülők nem várják el a gyerekektől a megfelelő viselkedést. Ilyen egyszerű az egész. Legyenek hát, nagyobb elvárásaink a gyerekekkel szemben!

3. Ma nincs kollektív gyereknevelés

Régebben létezett a kollektív gyereknevelés. A buszvezető, a tanár, a boltos mind a szülők "szemei és fülei" voltak, és rászóltak bizony a gyerekekre, ha rosszul viselkedtek. Mindenki ugyanazt akarta: hogy rendes tisztességes felnőttek váljanak belőlük.

Ma már, ha rá mer szólni valaki egy rosszul viselkedő gyerekre a buszon, akkor a szülők azonnal felháborodnak.
Képesek tajtékozva berontani a tanári szobába, hogy számon kérjék a pedagógust, ahelyett, hogy a gyereket vonnák felelősségre az iskolai rendetlenkedés miatt.

4. Sokszor a kényelmesebb utat választjuk

Örülök annak, hogy ennyi számítástechnikai kütyü létezik, hogy utazáskor vagy a váróteremben le tudjuk kötni a gyereket. Annak is örülök, hogy a bevásárlást le lehet tudni könnyen online is akár, hogy a mikroban percek alatt lehet vacsorát varázsolni.
A szülőknek ma több feladatuk van, mint valaha, ezért fontos, hogy könnyítsünk, egyszerűsítsünk a dolgainkon. De ne feledjük, ezek a könnyítések károsak is lehetnek...

Nagyszerű, hogy a gyerekeket a repülőn játékokkal, online mesékkel lekötjük, de nem helyénvaló, ha az étteremben is ezeket vesszük elő. A gyereknek a türelmet is meg kell tanulniuk, azt hogy hogyan szórakoztassák magukat, mit kezdjenek a szabadidejükkel. A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy az evés nem egy három perc alatt letudandó dolog, sőt, az sem árt, ha megmutatjuk nekik, hogyan készül az étel. Sőt, a kisgyereknek sem segíthetünk mindig felállni, ha elestek, hanem meg kell tanulniuk magukon segíteni.

A gyerekeknek meg kell mutatni, hogy nagyon jók a kényelmi eszközök, nagyon jók a praktikus dolgok, a rövidítések, de meg kell azt is tanulniuk, hogy van, amihez türelem és idő kell, amit lassan kell végezni, mert az a rendje és módja.

5. A szülők elhanyagolják a saját szükségleteiket

Evolúciós következmény, hogy a szülők maguk elé helyezik a gyerekek igényeit, hogy a gyerekről gondoskodjanak, velük törődjenek. Én annak a híve vagyok, hogy a család tartsa magát egy napirendhez és vegye figyelembe, hogy a babának mikor kell ennie, mikor kell aludnia, sétálnia, és csak ezután jöhet a felnőtt.
Ugyanakkor azt látom, hogy ezt a mai szülők eltúlozzák. A modern anyák és apák a saját szükségleteiket a gyerek kényelme mögé helyezik. Hányszor előfordul, hogy az anyuka már ugrik is ki az ágyból a gyerek kénye-kedve miatt.

Semmi baj nem történik, ha nem visszük be a gyereknek a többedik pohár vizet este, mert "szomjas". És nem dől össze a világ, ha nemet mondunk valamire, vagy azt, hogy "most egy picit várni kell, mert elmegyek vécére", vagy, mert egyszerűen az anyuka csak át akarja lapozni az újságot. Azzal sincs semmi baj, ha a gyerek megtanulja magát elfoglalni, amíg várakoznia kell.

Ha nem teszünk valamit, és ez így megy tovább, akkor a gyerekeinkből udvariatlan, arrogáns, türelmetlen, maguknak való emberek lesznek, amiről egyedül mi, felnőttek tehetünk.
Nos, kedves szülők, itt az ideje annak, hogy többet várjunk el a gyermekeinktől, és ne ugorjunk azonnal, amikor ők füttyentenek. Készítsük fel gyerekeinket a való világra azzal, hogy helyesen neveljük őket, és nem úgy, hogy egy burkot képzünk köréjük.

A cikk szerzője: Emma Jenner, író, blogger, televíziós személyiség, szülő coach. Korábban dadusként dolgozott családoknál angolszász területeken. Ma a hagyományos értékrendű gyereknevelés híve.

Fotók: Freepik
Forrás: HuffingtonPost