Ezt tanítja a pszichoterapeuta az 5 éves gyermekének a szégyenkezésről

2019 Október 08. • Szerző: Papás Mamás Magazin

"Szégyelld magad!" - hangzik el gyakran bölcsődékben, óvodákban a teljesen hétköznapinak számító felcsattanás. A kisgyerek pedig csak áll és néz, mert nem tudja, hogy mi az a szégyen, miért is kell szégyenkezni, és azt hogyan kell "jól" csinálni...

"Szégyelld magad!" - hangzik el gyakran bölcsődékben, óvodákban a teljesen hétköznapinak számító felcsattanás. Ha van valami, akkor ez az a mondat, amivel biztosan tönkre lehet tenni egy kisgyerek fejlődésben lévő önbizalmát, önértékelését. Szerencsére ma már egyre több helyen lehet olvasni, hallani arról, hogy sem a családban, sem az iskolában nem szabadna megalázni, címkézni a gyereket. De hogyan reagáljuk le szülőként, amikor a tudomásunkra jut, hogy gyermekünknek „szégyenkeznie kellett” az óvodában.

Dr. Buda László orvos, pszichoterapeuta erről a "Mit üzen a lelked?" című nagysikerű könyvében mesél. A hihetetlenül olvasmányos könyv a test és lélek kapcsolatával foglalkozik, azzal, hogy hogyan találhatunk vissza az egészséges önelfogadáshoz.

A szégyenkezés már gyerekkorban "megtanuljuk"

A szerző vallja, hogy az önszeretet, amelyet a korai szégyenkezés is nagyban befolyásol, fontos ráhatással bír az egészségi állapotunkra és az életben való boldogulásunkra. A szégyenérzet egy olyasfajta érzés, amit életünk igen korai szakaszában kezdünk elsajátítani. Minél korábban sajátítjuk el, annál nehezebb lesz később felismerni.


A fotó csak illusztráció, forrás: Freepik

Dr. Buda László pszichoterpeuta könyvében felidéz egy nagyon bájos, személyes történetet, ami vele és az óvodából gondterhelten hazaérkező kislányával történt meg. Nem csak a történet nagyon megmosolyogtató, hanem a szülői reakció is több mint tanulságos. Az alábbi idézet a könyvből származik:

"Az óvó néni ma a sarokba állított, és azt mondta, hogy szégyelljem magam. Papa - itt már szinte suttogott -, te vagy a cichiáter, nem tudod, mit kellett volna nekem ott a sarokban csinálni?"

Szegény gyereknek semmi ötlete nem volt, hogy most mit várnak tőle, vagy mivel kellene ott agyonütni az időt... Én pedig majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy megértünk öt évet, és még nem ismeri a szégyent! De azért komolyan vettem a kérdést, és meg is válaszoltam, amennyire tudtam. Ez valahogy így hangzott:

Adél, ha az mondják az óvó nénik, hogy szégyelld magad, azt általában azért teszik, mert csináltál valamit, amivel gondot okoztál másoknak. Ilyenkor gondolkodj el, hogy mi is volt az, és máskor, ha lehet, ne csináld azt. Na, most, ha azt szeretnéd tudni, hogy kell szabályosan szégyenkezni, azt is elmondom, figyelj.

Először is messzebb kell menni a többiektől, mintha nem tartoznál hozzájuk. Az óvó nénik erről gondoskodnak, de később ezt már önállóan kell intézni. Másodszor, ott a sarokban, vagy ahova elvonultál, rosszakat kéne gondolnod magadról. Ez az elvárás. Nem javaslom, hogy ezt csináld, de megkérdeztél, válaszoltam..."