"Anya, akkor most meg fogunk halni?" - Mit mondj a gyereknek a koronavírusról? Pszichológus válaszol

2020 Március 19. • Szerző: Papás Mamás Magazin

Pszichológus szakember ad tanácsot arra, hogy mit mondhatunk a gyereknek a koronavírusról, a kialakult helyzetről a járvány kapcsán.

Ne higgyük, hogy a kialakult helyzet adta bizonytalanságot a kisgyerekek nem érzékelik. Látják, tapasztalják, hogy nem kell óvodába, iskolába járni, hogy apa és anya otthon vannak hétköznap is, hogy nem csak a higiéniai, bevásárlási szokások lettek hirtelen mások, hanem, hogy a nagyszülőkkel most nem találkozhatunk, velük csak skype-on beszélgethetünk.

A kisgyerekekhez is eljutnak a családból, telefonbeszélgetésekből, tévéből a nyugtalanító jelentések, látják rajtunk a feszültséget, szorongást. Nem csoda hát, hogy nekik is akarva, akaratlanul tovább adjuk az aggodalmainkat.

Ilyenkor kérdés az, hogy mennyit és mit mondjunk a gyerekeknek megnyugtatásként, főképpen, ha mi magunk sem tudjuk a megnyugtató, biztonságot jelentő válaszokat?
Egy biztos, akármilyen kicsik is, velük is meg kell beszélni a helyzetet, mégpedig úgy, hogy ne keltsünk pánikot, és ne is hallgassunk el előlük fontos dolgokat.

Pszichológus: "A gyerek minél kevesebb félelmünkkel találkozzon"

- Először is saját gondolatainkat és érzéseinket érdemes górcső alá venni, mivel hitelesek csak így fogunk tudni lenni a gyerekekkel - tanácsolja Bogár-Török Zsófia gyermekpszichológus. - Át kell gondolnunk viszonyunkat ehhez a jelenséghez. Félünk-e valamitől, ha igen, mitől, aggódunk-e különösen valakikért a családunkban, ismeretségi körünkben. Ezeket jó, ha hozzánk közel álló felnőttel tudjuk megbeszélni. Szerencsés, ha a gyerekek minél kevesebb szorongásunkkal, félelmünkkel találkoznak, így minél kevésbé terhelve őket érzelmileg ezzel - magyarázza a szakember.

"A biztonság felől fogalmazzuk meg a mondandónkat"

- Jó, ha azt tudjuk erezni, hogy a hozott intézkedések, illetve a család által megtett óvintézkedések segítenek, védelmet nyújtanak és minimalizáljak a kockázatot.
A gyerekek felé nem a veszély, hanem a biztonság felől érdemes megfogalmazni a történéseket, például: "Ezek az új szabályok azért vannak, mert így vagyunk biztonságban, így tudunk vigyázni egymásra" - fűzi hozzá.

A kontroll megélésével biztonságban érzi magát a gyerek

- Szintén segít, ha elmagyarázzuk nekik, hogy ők maguk mit tehetnek, például megtanítjuk nekik az alapos kézmosást. Ha a gyerekek, úgy érzik, hogy ők maguk is tudnak tenni a vírus ellen, akkor kontrollt élnek meg, így ezzel is elősegítjük a biztonságérzetük erősödését ebben a bizonytalan helyzetben - összegzi a gyermekpszichológus.

Bogár-Török Zsófia azt is fontosnak tartja, hogy a gyerekek kérdezhessenek, és ezt a lehetőséget már egészen kis kortól biztosítsuk nekik. Ha a gyermek igényli, időről időre újra elővehetjük a témát.

Tippek a beszélgetéshez

1. Ne erőltessük a beszélgetést mindenáron.

2. Figyeljünk oda, hogy mit mondd, mit kérdez a gyerek. Figyelmesen hallgassuk őket végig. Ami nekünk apróságnak tűnik, neki nagy gondot, szorongást jelenthet.

3. Ha a gyerek abbahagyja a kérdezősködést, ne erőltessük tovább a beszélgetést, váltsunk könnyedebb témára.

4. Az egészen kicsi gyerekeknek még nincsenek tapasztalataik és fogalmaik a halálról. A halált csak a mesékből ismerik, és még nem tudják azok következményeit belátni.
Ha azt hallják a tévéből, hogy ebbe bele lehet halni, akkor ez ne legyen tabutéma, beszélgessünk velük. Nem kell elhallgatni előlük a tényeket, de tudjuk azt, hogy őket még számadatokkal nem lehet meggyőzni.

5. A beszélgetés végén azt erősítsük bennük, hogy a vírust is le lehet győzni.

Összességében beszélgessünk velük, bátorítsuk őket, mondjuk el nekik, ők hogyan védekezhetnek, hallgassuk meg őket, és figyeljünk rájuk!

Fotó: Freepik