Az alábbiakban 5 olyan tipikus szülői elvárást is sorolunk, amelyet nyugodtan megspórolhatnánk magunknak, de leginkább a gyermekeinknek.

1# A gyerekem legyen mindig az első

Ha őszinték akarunk lenni - legalább magunkkal -, akkor a versengés már babakorban elkezdődik: ki szült könnyebben, kinek a gyerekének bújt ki előbb a foga, ki mondta már ki az első szavát, vagy ki kezdett el járni még az első szülinapja előtt..., és a sort még hosszan lehetne folytatni. Ám az egymással való megmérettetés, a folytonos összehasonlítás csak felesleges frusztrációhoz vezet.

Drága anyukák és apukák! Az élet nem versenypálya, és a gyerekeink nem versenylovak. Mindenki a saját tempójában fejlődik, és ez így van rendjén. Ne készítsük ki magunkat feleslegesen az állandó összehasonlítgatásokkal, nézzünk mostantól egy kicsit más szemmel gyermekeinkre:

legyünk inkább büszkék arra, hogy ő mi mindent tud már, és ne azon merengjünk, hogy mit nem tud még.

2# A gyerekem legyen mindig udvarias és barátságos

Ki ne szeretné, hogy a gyereke mindig kedves és udvarias lenne, aki szó nélkül köszön előre, aki magától átadja a helyét a buszon az idős embereknek, aki egyáltalán nem káromkodik, és szépen ügyesen válaszol, ha kérdezik. Mindenki.

Ám, ahogy nekünk, a gyermekeinknek is van rossz napjuk, van, hogy nincs kedvük semmihez, vagy egyszerűen csak nem szimpatikus az illető, akivel kényszerből beszélgetni kellene. Ezzel nincs semmi gond, hiszen ezek mind fejleszthetők.
Fontos, hogy ha a gyermekünk nem úgy viselkedik, ahogyan azt mi "elvártuk tőle", akkor előbb-utóbb magyarázzuk el neki, hogy a viselkedése miért volt helytelen, és legközelebb hogyan lehet ebben ügyesebb.

3# A gyerekem csakis sikeres lehet

Mindenki titkon arra készül, hogy majd az ő gyereke jó tanuló lesz, kivételes tehetsége idejekorán megmutatkozik majd, rajongani fog majd a komoly zenéért, és általában véve egy mindenre nyitott és érdeklődő zsenike lesz, akinek az lesz a legnagyobb gondja, hogy eldöntse, felnőttkorában az orvosi vagy ügyvédi karriert válassza.
Általában ez a rózsaszín köd egészen addig tart, amíg a gyerek haza nem hozza az első egyesét, vagy ki nem derül, hogy mégsem kivételesen zseni a gyermekünk.

Szülőként egyet tehetünk, ahelyett, hogy a gyereket kényszer alá helyeznénk, és túl magas elvárásokat támasztanánk vele szemben, inkább foglalkozzunk vele, segítsünk neki házi feladatot írni, válaszoljunk neki a kérdéseire, és erősítsük benne azt, hogy a sikeresség nem feltétlenül azon múlik, hogy valaki orvos-e vagy levélkihordó, hanem a lényeg, hogy boldog és kiegyensúlyozott ember legyen.

4# A gyerekem feltétel nélkül szeressen engem

"Én hoztam őt világra, ezért nekem mindig hálásnak kell lennie" - még mindig vannak, akik ebben a régimódi szellemiségben nevelik a gyermekeiket.

De vigyázat! Attól még, hogy mi adunk életet gyermekeinknek, nem jelenti automatikusan azt, hogy ők feltétel nélküli alázattal és engedelmességgel tartoznak nekünk.

Szülőként a mi feladatunk az, hogy a magunk lehetőségéhez és tudásához mérten becsületesen felneveljük gyermekeinket - tegyük azt, ami tőlünk telhető, azzal, amink van, és ott, ahol vagyunk; h ebben a szellemben neveljük gyermekeinket, akkor máris mindent megtettünk, amit a szülő a gyermekéért megtehet.

5# A gyerekem csináljon mindent jobban, mint én

Ne feledjük, a kisgyerek nem azt jegyzi meg, amit folyton folyvást szajkózunk neki, hanem azt, amilyen mintát lát. Így aztán nem várhatjuk el a gyerektől például azt, amire mi magunk sem vagyunk képesek, vagy mi magunk sem úgy csinálunk szívünk szerint. Ha azt akarjuk, hogy valamit jobban tegyen, mint mi, akkor kezdjük azzal, hogy jó példát mutatunk neki.

De az sem, baj, ha nem csinálja ugyanolyan jól, mint mi, vagy ha néha hibázik. A hibázás ugyanúgy része a fejlődésnek, anélkül nem létezik tanulás.

Ne támasszunk túlzó elvárásokat a gyerekkel szemben, ő nem azért született, hogy a mi hibáinkat kijavítsa, se nem azért, hogy a be nem teljesült vágyainkat megvalósítsa.

Fotó: Freepik