11 mondat, amivel jó irányba terelheted a gyerek életet!

2018 Július 18. • Szerző: Papás Mamás Magazin

Dicsérd a gyereked, de ügyelj rá, milyen kifejezéseket használsz!

A szavak nyomot hagynak az ember lelkében. Fájdalmasakat, mindegy, hogy annak szánták-e, vagy sem. A szavainkat nem tudjuk visszavonni, különösen akkor nem, ha gyerekek vesznek körbe bennünket. De a szavak ennek az ellenkezőjére is képesek: buzdítanak, bátorítanak, építenek minket.

Bármikor leülhetünk a gyerekünkkel beszélgetni - rajtunk múlik. Ahogy az is hogy e közben milyen szavakkal, mondatokkal töltjük fel gyermekeink szeretet- és biztonságtartalékát.

1. Én mindig melletted leszek.

Magyarázd el a gyerekednek, hogy te mindig mellette leszel, akkor is, ha jót tesz, és még akkor is, ha rosszat. Tudnia kell, hogy rád akkor is számíthat, ha valami rossz dolgot tett, ha szabályt vétett. Ha ezt a biztonságot érzi, akkor mer majd - a fejlődését szolgáló, „kockázatos” - döntéseket meghozni.

2. Ez az! Megcsinálod!

Érezze a gyerek, hogy megbízol benne, ha új kihívások előtt áll. De azt is tudatosítsd benne, hogy nem baj, ha nem sikerül minden azonnal.
Ha egy gyerek megérti, hogy a fejlődése egy hosszú folyamat, akkor mindjárt kitárul előtte a világ, keresni fogja az újabb kihívásokat, bátrabban fogja próbálgatni a szárnyait.

3. Megbízom benned.

Ha a gyermeked tudja, hogy megbízol benne, akkor nem fog becsapni. Miért is tenné? Minden emberi kapcsolat alapja a bizalom. Ezt pontosan érzi a gyerek is, és ha jól kommunikálod a belé vetett bizalmadat, akkor ő ennek megfelelően fog viselkedni.

4. Büszke vagyok rád, mert...

Ez a legszebb dicséret egy gyerek számára, amit a szüleitől, nagyszüleitől hallhat. Ez az, amire a lelke mélyén minden gyermek vágyik. Ez az a mondat, amit nem lehet elégszer elismételni.
De ne csak azt hajtogasd, hogy büszke vagy rá, hanem mondd el azt is, miért vagy rá büszke. Ezzel újra rámutatsz arra, hogy képes fejlődni, és jó morális iránytű is lehet későbbiekre.

5. Mi erről a véleményed?

Adj teret a gyereked véleményének! Engedd, hogy ő is elmondhassa valamiről a saját észrevételeit. Ezzel azt éred el, hogy maga is végig tudjon gondolni dolgokat, mérlegelni tudja, hogy mi történik körülötte, és az jó-e vagy sem.
Ezenkívül ez egy üzenet a gyerek számára, hogy igenis fontos neked az ő véleménye, komolyan veszed őt, figyelembe veszed az észrevételeit. Ezzel az egyszerű kérdéssel elképesztő módon növelheted az önbizalmát.

6. Minden ember hibázik.

A hibázás a fejlődés természetes velejárója. Fontos, hogy a gyerek tudja, nem vársz el tőle tökéletességet. Magyarázd el neki, hogy a fejlődés valami olyan, amin keresztül a képességeit próbálgathatja, csiszolgathatja az addigi tudását, jártasságát, amin folyamatosan dolgozhat.
A gyerekek sokszor annyira akarnak bizonyítani a szüleiknek, hogy magukat nyomasztják ezzel.
Tedd számára egyértelművé, hogy a felnőttek ugyanúgy hibáznak, és hogy senki sem tökéletes.

7. Megértelek.

Vannak helyzetek, amiket csak gyerekszemmel lehet megítélni, amit az ő szemükkel kell látni. A gyerekek problémái a felnőttek számára sokszor jelentéktelenek. De akkor is semmiségnek tűnnek, ha jól belegondolsz a gyerek helyzetébe?
Mondd el neki, hogy mennyire megérted őt, és mutasd ki, hogy nincs egyedül a nehézségeivel, azok bármennyire is apróságnak tűnnek számodra.

8. De ügyesen csináltad!

Dicsérd meg a gyereked, de ügyelj arra, mit mondasz neki. A dicséret káros is lehet, ha nem megfelelően használod a szavakat. Miben is volt jó pontosan a gyereked? Miért tett erőfeszítéseket? Ezt emeld ki! Azt dicsérd meg, hogy próbálkozott, hogy erőfeszítéseket tett, hogy küzdött, hogy nem adta fel, és csiszolta az addigi képességeit.

9. Megbocsájtok neked.

Egy gyereknek meg kell tanulnia a szabályokat, és azt hogy a tetteinek következménye van. De ennél még fontosabb, hogy a hibáit meg tudd neki bocsájtani.
Beszéljetek a gyerekeddel a hibázásáról, majd oldozd fel a bűntudat alól. Bízz benne, hogy legközelebb okosabb döntést fog tudni hozni.

10. Kérlek, ne haragudj!

Nem csak a gyerek hibázhat, hanem még te is. Ha ez így történik, akkor kérj tőle bátran bocsánatot, hiszen ez lesz az a példa, amit ő követni fog.

11. Szeretlek!

Mondd, amilyen gyakran csak lehet! És ezért még indokot sem kell találnod, ellenkezőleg, mondogasd neki, hogy nagyon szereted őt, akkor, ha bármi történik, akkor is, ha gyengén teljesít. Mondd neki, hogy szeretni fogod őt egy életen át.

Fotó: Freepik
Forrás: HuffingtonPost