Kedves Szülők, nem kell a gyereket folyton fenyegetni!
• Szerző: Papás Mamás Magazin
Szakértő magyarázza el, hogy miért nem kell állandóan fenyegetni, elnyomni a gyerekeinket, illetve helyette mi lenne a helyes megoldás.
"Ha nem hagyod ezt azonnal abba, akkor nem kapsz fagyit" - ki az, aki nem hallott, gondolt, netán mondott már hasonlót?
De mi ezzel a kérdéssel a baj? A szülő nem lehet néha szigorú?
Természetesen, lehet, sőt! Ha a gyerek éppen a konnektorba nyúlna, vagy rohan a járdán, és már majdnem a saroknál tart, vagy éppen készül beugrani a medencébe úszógumi nélkül, akkor igenis hangosan rá kell szólni a gyerekre, mert a veszélyt meg kell akadályozni!
A baj csak az, hogy elég gyakran viselkedünk így, akkor is, amikor semmilyen veszély nem fenyegeti a gyereket.
Miért fenyegetőzünk?
Mert rajtunk szülőkre nagy nyomás nehezedik: meg kell felelnünk a munkahelyünkön, szeretnénk a családnak mindent megadni, amit csak lehet, ugyanakkor vágyunk tartalmas kikapcsolódásra is, és mindezek mellett fel kell nevelnünk a gyermekeinket. És ezt a nyomást adjuk tovább a nekik.
Na, jó, de nem arról van szó, hogy a gyerekeinket az alapvető szociális szabályokra meg kell tanítanunk?
De, arról! Csak, ha megkérdezzük a szakértőket, akkor ők máris sorolják kánonban: nem büntetéssel, nem szidással, nem fenyítéssel, nem kikényszerítve - vagyis nem úgy, hogy eközben a gyereket nyomás alá helyezzük.
A lényeg az, hogy a gyerekeknek meg kell értenie bennünket, és nem pedig engedelmeskedniük kell nekünk.
"Ha nem indulsz el azonnal, akkor, szia, itt hagylak!" - ez sajnos nem az a mondat, ami által egy négyéves kisgyerek megérti, hogy miért kell most azonnal hazaindulnia az állatkertből, ahol ő éppen kitűnően érzi magát. Ez a mondat nem tanítja meg a kisgyereknek azt, hogy mi értjük ugyan, hogy ő továbbra is játszani szeretne, de mi akkor is hazaindulunk most.
A fenyegetés egy kényszer, ami csak annyit eredményez, hogy a gyerek szorongani kezd. Ha egy gyerek stresszt él át, akkor egyszerűen leblokkol, nem tud tanulni, nem tud együttműködni, hanem ellenáll.
A jelenet végül feleslegesen egy sírós, dühöngő hisztibe torkollik, és még talán a földre is veti magát mérgében - ettől aztán mi leszünk teljesen stresszesek, és végső tehetetlenségünkben még jól oda is vágjuk neki: "Jó, akkor többet nem jövünk az állatkertbe, itt befejeztük!"
Ezzel belekerülünk egy spirálba, amiből aztán nehezen van kiút, a végén már mindenki feszült, a gyerek fél, magát tehetetlennek érzi, vagy úgy csapódik le benne mindez, hogy kényszerítenek engem valamire, és végül megadja magát, "engedelmeskedik" - tanulni az esetből ellenben semmit nem tanul, sőt, még megérteni sem érti meg.
Oké, de ha tényleg el kell indulnunk haza, akkor mit kellene mégis tenni?
Kezdjük például a megszólítással, ami miatt az egész feszültség kipattan: "Már ezerszer megmondtam, hogy ..." - ha ezzel indítunk, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a gyerekben is megnyomunk egy "gombot", amit aztán nem tudunk kikapcsolni.
Ha azt szeretnénk, hogy a mondanivalónk valóban eljusson hozzá, akkor először is egy nyugodt pillanatot kell találnunk ehhez, meg kell várnunk, hogy odaforduljon hozzánk, hogy ránk nézzen, és figyelni tudjon.
Főképpen a dackorszakot átélő kisgyerek esetén igaz ez! A három- és négyéves gyerekekhez le kell térdelnünk, azaz fizikai értelemben is szemmagasságba kell kerülnünk.
Ha a nyolcévesünknek kiabáljuk oda a lakásban három szobával arrébb, hogy "Gyere már ebédelni!", akkor ne nagyon csodálkozzunk azon, ha meg sem mozdul.
Mindegy, hogy a gyerek hány éves, a következők szerint fogalmazzunk:
1. Személyes megszólítás
Helyes: "Szeretném, ha most jönnél ebédelni"
Helytelen: "Kész az ebéd".
2. A gyereket ne sértegessük, hanem a saját érzéseinket fogalmazzuk meg
Helyes: "Nekem ez már sok".
Helytelen: "Kibírhatatlan vagy".
3. Bevonni a gyereket a problémamegoldásba
Helyes: "Van ötleted?"
Helytelen: "Mostantól nem lesz ez/az..."
A óvodás gyerekeknél lehajolunk, letérdelünk hozzájuk, hogy szemmagasságba kerüljünk, kérdéseket teszünk fel a gyereknek, bevonjuk őt is a megoldás kidolgozásába, és eközben elmagyarázzuk neki a szabályokat újra és újra, amiket be kell tartaniuk. Nem durva megoldásokat, hanem elfogadható, észerű döntéseket hozunk.
4-5 éves korban még ne várjuk el tőlük, hogy mindig minden szabályt betartsanak, ugyanis ebben a korban hiányzik még az úgynevezett impulzuskontroll és az emlékezőképesség sem működik tökéletesen.
Kisiskoláskorban érdemes a gyereket a problémamegoldásba minél inkább bevonni, és ők már az "egyezségeket" is képesek jobban betartani, ezért nem kell számukra újra és újra a szabályokat elmagyarázni.
Néhány ötlet a hétköznapokra
Ne fenyegess!
Helytelen: "Ha nem kezdesz el azonnal pakolni, akkor ideges leszek".
Helyes: "Szeretném, ha itt most rend lenne, és elpakolnád a tegnapi ruháidat is. Hamarosan megérkeznek a vendégek, kérlek szépen, most kezdj el pakolni".
Mondd el a következményt!
Helytelen: "Ha azonnal nem kezdesz el pakolni magad után, akkor nem kapsz több ajándékot".
Ehelyett mondjuk el a gyereknek, hogy a tettei következményekkel járnak: "Ha a babát kint hagyod az erkélyen, akkor elázik, ha este esni fog. És az kár lenne, igaz?".
5 éves gyerekkel a boltban
Helytelen: "Azonnal hagyd abba a szaladgálást, már mindenki minket néz!".
Ehelyett adjunk a gyereknek feladatot, például, hogy válasszon ki öt szép citromot nekünk.
Házimunkánál
Helytelen: "Nem igaz, hogy már megint egyedül kell megterítenem..."
A felcsattanás helyett inkább fogalmazzunk konkrétan, mondjuk el, hogy nekünk mi lenne segítség: "Ha segítesz nekem kitenni négy tányért és négy villát, akkor előbb el tudunk kezdeni vacsorázni".
EZ IS ÉRDEKELHET: Házimunka bölcsődés, óvodás és kisiskolás gyerekeknek – Milyen házi munkákat bízzunk először a gyerekre? Mikor mit kell tudnia? »»
Étkezésnél
Helytelen: "Ne csöpögjön le!"
Helyes: "Szeretném, ha a tányér felett ennél, mert akkor a szósz nem fog a pulcsidra csöppeni".
A cikk szerzője, Nicola Schmidt két gyermek édesanyja, író, docens, fejlődéspszichológia témakörben publikál folyamatosan.
Forrás: Külföld
Fotó: Freepik