A gyerekeid folyton csak veszekednek? Van megoldás!

2020 Május 21. • Szerző: Papás Mamás Magazin

Mi az oka a testvérek állandó veszekedésének? Mennyire szabad beavatkozni a szülőnek? Cikkünk a testvérrivalizálás témáját járja körül, és ad azonnal használható, praktikus tanácsokat.

A testvérek minden apróságon összetudnak veszni, és te talán minden egyes alkalommal csak fogod a fejed, és azt kérdezed magadtól: erről most vajon én tehetek?

Azonnal meg kell nyugtassunk: a testvérviszály minden családban előforduló probléma, tehát ezzel a kérdéssel nem vagy egyedül.

Miért veszekszenek a testvérek?

A testvérek közötti viszony - természeténél fogva - kettős: különös egyvelege a szeretetnek és a rivalizálásból fakadó gyűlöletnek. Egyrészt nagyon közel állnak egymáshoz, mert családon belül ugyanahhoz a generációhoz tartoznak, másrészt a csoportban betöltendő vezetői pozícióért küzdenek, még akkor is, ha a csoportnak jelen esetben csak két tagja van. Ráadásul a hatalmi harcon túl még a szülői kapcsolatot is "meg kell védeni".

Rivalizálás testvérek között

Szerencsére nem kell mindig megharcolni az "előjogokért", továbbmegyünk, nincs egyértelmű győztese vagy vesztese sem ezeknek a csatározásoknak. Mindegyik gyerek tud nyerő és vesztes pozícióba is kerülni, másképpen fogalmazva: mindegyikük tud nyertes és vesztes lenni egyszerre. Hiszen az egyik megkapja az áhított játékot, amit kiharcolt magának, de a vacsoránál neki kell kivárnia a sorát; vagy az egyik gyerek kiváló sportoló, míg a testvére nagyon szépen zongorázik.

Ez magyarázza meg azt is, hogy miért tud apróságokon egy pillanat lefolyása alatt kipattanni a vita, és miért tud ugyanilyen gyorsan alábbhagyni.
A testvérek egy-egy ilyen hatalmi harc után megbékélnek, és újra tudják egymást szeretni.

Harc a szülő szeretetéért

A testvérek közötti banális vita mögött mindig mélyebb okok húzódnak. A hatalmi harcok valójában nem a ki kapja meg a játékot helyzetekről szólnak, vagy hasonló apróságokról, hanem anya és apa szeretetéért folyik a véget nem érő küzdelem.

Amint feltűnik a színen a kistesó, a nagyobbik testvér "meg akarja védeni" az ő anyukája a szeretetét, amit kizárólagosnak vél. A "betolakodót" el akarja "takarítani" az útból. Ez a féltékenység elkerülhetetlen, és néha sajnos erőszakos kimenetelű is lehet.

"Rám figyelnek, tehát vagyok"

Még akkor is, ha a féltékenység direkt konfrontációban jut érvényre, a veszekedésnek van egy másik funkciója is: lehetővé teszi a gyerek számára a saját identitásának megélését a testvére által. A gyerek veszekedés közben azt érzi, hogy "ha nyafogok, ha üvöltök, ha csúnya szavakat használok, ha kinyilvánítom a haragomat, akkor engem komolyan vesznek a családban. Akkor rám figyel mindenki. Tehát vagyok!"

A gyerekek a veszekedésekkel a saját határaikat feszegetik, megtanulják azokat felállítani a másikkal szemben. Rájönnek, hogy veszekedés közben repülhetnek a csúnya szavak és a pofonok, amiért aztán vállalniuk kell a felelősséget.

Beavatkozzon a szülő?

A szülő legjobban teszi, ha hagyja, hogy a gyerekeik maguk intézzék el az összetűzéseiket. A háttérből őket figyelni kell, de lehetőleg nem kell beleavatkozni a vitáikba.

Onnantól kezdve, hogy beleszólunk a "hatalmi harcokba" azt üzenjük nekik, hogy valakinek a pártján állunk, és a gyerek magában ezt úgy fordítja le: "apa és anya a tesót jobban szereti".

A lényeg, hogy a veszekedést nem szabad hagyni eszkalálódni, és nem engedhetjük, hogy verekedésig fajuljon.

És mi van, ha már eszkalálódott a vita?

Ha már egyszer beleavatkozunk a testvérek vitájába, akkor az oknak egyértelműnek kell lennie, mégpedig: nem tűrjük az erőszakos testi fenyítést! Ezt világossá is kell tennünk minden alkalommal.

Külön véleményen lenni szabad, vitázni szabad, de a verekedést, azt nem tűrjük.

Innentől kezdve már csak rajtunk múlik, hogy mi az az "erőszak", amit szülőként tolerálunk. Hol van nálunk a határ?
Már az egészen kicsi gyerekek számára világossá kell tenni, hogy mi az a határ, amit már bizony nem léphetnek át. Éppen ezért, anyának és apának is közbe kell szólnia, ha már forró a helyzet, és nem szabad legyinteni, hogy "úgyis kicsi még, és úgysem értené meg, amit mondunk..."

Hangosak legyünk?

Hangosan rendet tenni, kiabálni nem mindig bizonyul jó módszernek, mert a gyerekeinket az ordítozással nem győzzük meg.
Sokkal célravezetőbb, ha először halkan és higgadtan próbálunk beavatkozni a testvérek veszekedésébe. A gyerekek úgy 5-6 éves körül már alkalmasak arra, hogy leüljenek velünk megbeszélni a helyzetet, mert megértik, hogy mit akarunk nekik tanítani.

Ha már ennek eljött az ideje, akkor ültessük le őket, és kezdjünk el nekik magyarázni arról, hogy nem szabad a másik szempontjait, álláspontját figyelmen kívül hagyni. Ha ezt az alapvető szabályt nem tartjuk be (nem tanulják meg), akkor a mindennapok elviselhetetlenek lesznek egy idő után.

Hozzunk fel nekik példákat. Mi lenne ha, minden apróságon megsértődnénk, vagy megbántanánk a másikat? Soroljunk fel nekik hétköznapi szituációkat. Mi történne, ha mindenki azt tenné, amihez csak kedve van? Világítsunk rá náluk: mi szólnának hozzá, hogy a tanító nénijük mindig csak kiabálna, ha nem úgy csinálnák azt, amit kértek tőlük.

A veszekedéshez két fél kell

Minden szülőnek egyet kell világosan látni: a veszekedéshez is két ember kell. Tehát, mind a két gyerek hunyó, nem csak az egyik - ez mindig lebegjen a szemünk előtt, amikor a veszekedés után a büntetéseket kiosztjuk.

A veszekedés közbeni és utáni szülői kommunikáció mindig ez legyen:

"Megértem, hogy idegesek vagytok, megértem, hogy vitatkoztok".

Ne szitkozódjunk, ne üssünk

Mint ahogy máskor is, a veszekedésekkor is igaz: ne sértegessük a gyerekeket, ne szidjuk őket és ne bántsuk őket.

Ehelyett: vegyük el a játékot tőlük, ami miatt a veszekedés kipattant. Válasszuk szét őket, és küldjük őket a lakás két pontjába "gondolkodni".

Fontos, hogy a szabályokat apa és anya egyaránt következetesen betartsa, különben elveszítjük a szavahihetőségünket a gyerekek előtt.
A gyerekek egyszerűen nem fogják érteni, hogy a szülők miért nem csinálják azt, amit beígértek. A gyerekeket elbizonytalanítja az, ha nincs igazodási pont, ha a szülők bizonytalanok és nem állnak a helyzet magaslatán. Tehát, ha a szülő elbizonytalanodik, vonakodik, meggondolja magát, az sokszor rosszabb a gyerek számára, mint a biztos és kiszámítható következmény.

Előzzük meg a veszekedést beszélgetéssel

Egy tisztázó beszélgetés, amikor mindenki kiöntheti a szívét, mindig nagyon fontos.
Sokszor már az is segít, ha a vita kirobbanása előtt leültetjük a testvéreket, és mindenkit kikérdezünk, mindenkit hagyunk szóhoz jutni, ahol mindenkinek joga van elmondani a maga igazát.

Mindegyik gyermekünktől kérdezzük meg a véleményét, vegyük rá őket arra, hogy elkezdjenek beszélni egymással.

Ha megtanítjuk gyermekeinknek azt, hogy a tisztázó beszélgetésekkel el lehet kerülni a vitát, akkor azt is megtanítjuk, hogy érdemes az érveinket másokkal megosztanunk, és ezzel konfliktusokat kerülünk el, esetleg brutalitást előzünk meg.

Nézzünk magunkba is időnként

Időnként érdemes saját magunkat is analizálni: folyton kimerültek vagyunk? Állandóan csak kiabálunk a gyerekekkel? Nincs minden rendben a párkapcsolatunkkal?

És eközben ne feledjük, a gyerekeink tőlünk veszik a mintákat, ami számukra a lehető legtermészetesebb.

Ha azt látják, hogy apával gyakran kiabálunk, és így oldjuk meg a problémáinkat, akkor ők is ezt fogják tőlünk megtanulni, és ne csodálkozzunk, ha hozzánk hasonlóan fognak viselkedni.

Jó, ha a gyerekeink nem a kiabálást tanulják meg, hanem azt, hogy a vita eldöntése nem a hangerőn múlik.

Családi élmények

A családi élmények oldják a feszültséget, és összekovácsolják a családtagokat, ezért akármilyen nehéz is, szervezzünk minél több családi programot, ami összehozza a családtagokat, építi a családot.

Veszekedés a felnőtté válás része

A veszekedés az élet része, azt nem lehet elkerülni, mert ez a felnőtt válás része is egyben. Ne aggódjunk, ha a gyerekeink időnként veszekednek, mert nekik a konfliktuskezelést ugyanúgy meg kell tanulniuk, mint bármi mást.

Fotó: Freepik