3 egyszerű módszer, amivel elkerülhetők az összezártság miatti családi konfliktusok

• Szerző: Licsár Szilvia

Egyszerű, de nagyszerű ötleteket mutatunk, amivel a bezártságból fakadó konfliktusokat csökkenteni tudjuk.

Összezártság a családtagokkal egyfelől nagyon kellemes tud lenni, másrészt viszont sok konfliktus forrása is lehet. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője azt javasolja, hogy az összezördüléseket kerülendő az alábbi egyszerű gyakorlatokat próbáljuk ki.

1. Nevezzük nevén az érzéseinket

Hirtelen kirohanások, egymás melletti elbeszélés és feszült légkör helyett gyakorolhatjuk az érzelmi intelligencia fejlesztését, például a következő játékkal.

A játékhoz különböző színekkel ábrázoljuk az érzelmeinket: a vörös a harag, a kék a szomorúság, az öröm a sárga, a félelem a lila, az undor pedig zöld.

Ha megvannak a színek lapra festve, akkor kezdjük a lapokra közösen felírni az érzések neveit, amiket hozzá társítunk az adott érzelemhez. Bármely családtag írhat fel a lapra, a gyerekek is ötletei is kerüljenek fel. A kékre írhatjuk például, hogy depressziós, szomorú, fáradt, a vörös lehet dühös, ideges stb.

Ez a gyakorlat az érzelmekről beszélve, segíthet megtanítani, kezelni őket.

2. Családi relaxációs játék

Készítsünk egy kis papírhajót. Feküdjünk le a nappaliban a szőnyegre és tegyük a kis hajót a hasunkra. A figyelmünket összepontosítsuk a hajó mozgására, ahogyan a lélegzetvételünkkel megemelkedik, vagy lesüllyed, a tenger hullámzását imitálva.

Ez az egyszerű gyakorlat csökkenti a feszültséget, a figyelmünket a jelenbe hozza, növeli a koncentrációt. A légzésalapú technikák kiválóak a szorongás és stressz oldására.

Ha a játékban elsajátítjuk az érzést, amikor tudatosan a légzésünkre figyelünk, az később a stresszhelyzetekben segíthet az idegességről és a haragról elterelni a figyelmet. Egyszerű, de nagyszerű ellenszer a családi konfliktusok csökkentésére: Vegyél egy mély levegőt!

3. Pozitív-poszter a családtagok üzeneteivel

Ha hosszú időn át kerülgetjük egymást a lakásban, idővel a másik minden kisebb bosszantó tulajdonsága hatalmasra nő és végül apróságokon veszekedünk. Egyre inkább zavarni fog, hogy mindig oda teszi, ott hagyja, azt mondja vagy, hogy nem mondja…

Ennek ellensúlyozására készítsünk egy posztert egy nagy csomagolópapírra vagy több kis post-it papírra, és helyezzük jól látható helyre, akár a nappali falára, de néhány mehet a fürdőszoba tükörre is.

Írjunk a papírra névre szóló egy soros üzeneteket olyan pozitív tulajdonságokról, amiket szeretünk a másikban. Így, ha épp rossz napunk van, vagy ő nincs jó passzban, emlékeztethetjük arra, hogy milyen nagyon is szerethető - őt is és magunkat is. Olvasni nem tudó kisebbeknek kedves rajzokkal dobhatjuk fel a napját.

Fotó: Freepik