10 könnyű találós és beugratós kérdés gyerekeknek (megfejtéssel)

2020 Április 09. • Szerző: Papás Mamás Magazin

Szuperkönnyű találós és becsapós kérdések furfangos gyerekeknek, amivel könnyebben telik az idő.

Szülői szemmel nézve általában azok a jó találós kérdések, amit a gyerekek vagy könnyen kitalálnak, vagy könnyen megértenek és megjegyeznek - ezért most olyan találós és beugratós kérdéseket válogattunk össze, ami a kisebb gyerekeknek is sikerélményt adhat. (Megfejtések a cikk alján találhatók - ne lessetek!).

Találós kérdések, beugratós kérdések

1. Mi az, lassan, vánszorogva mászik, a házát mégsem látja sosem?

2. Mi az, foga van, mégsem harap?

3. Mi az, szádba teszed, mégsem eszed?

4. Ki az, az édesanyád gyermeke, de neked mégsem a testvéred?

5. "Esik eső csepereg, sárga levél lepereg. A nap is már rövidebb, melyik évszak lehetek?".

6. "Fent lakom az égen, melegít a fényem, sugárból van bajszom, este van, ha alszom".

7. A "Boldog szülinapot" című köszöntő dalt 3 gyerek 3 percig énekli. Hány percre van szüksége 5 gyereknek a dal elénekléshez?

8. Mi a könnyebb: 1 kg vas vagy 1 kg tollpihe?

9. Egy vakondnak 4 lába van, egy tyúknak 2 lába van. Hány lába van 3 gilisztának?

10. Mi van a fürdő és egy hordó kellős közepén?

Válaszok

1. A csiga.
2. A fésű.
3. A kanál.
4. Te magad.
5. Az ősz.
6. A nap.
7. 3 percre, mert a dal hossza ugyanis nem változik, akárhányan éneklik.
8. Egyforma nehéz, mert mind a kettő: 1-1 kg.
9. Mivel a gilisztának nincs lába, 3 gilisztának 0 lába van.
10. Az "r" betű.

Fotó: Freepik