Ezért nagyon fontos a korababák fejlesztése

A koraszülöttek gyermekkorukban várhatóan rosszabb nyelvi készségekkel bírnak, mint időben világra jött társaik - állapította meg egy amerikai kutatás. A most publikált vizsgálati módszerrel a lemaradás idővel jelentősen csökkenthető, vagy akár be is hozható.

Már az első jelek észlelését megelőzően megkezdhető a korai fejlesztés egy amerikai tudóscsoport most bemutatott kutatása alapján. Az Illinoisi Egyetemen azt vizsgálták, milyen hatással van a gyermekek nyelvi készségére, ha idő előtt jönnek a világra. A megállapítás szerint a harmadik trimeszter idején megszületett babák később várhatóan rosszabban teljesítenek a szövegértés és -alkotás terén, mint a 40. héten világra jött társaik.

A kutatók képalkotó eljárásokkal vizsgálták az újszülöttek agyi funkcióit, és azt találták, hogy észlelhető a különbség a hallásért és a hangok megértéséért felelős területeken már azt megelőzően, hogy a gyermek kommunikálni próbálna. Brian Monson professzor, vezető kutató az eredményekről beszámoló China Daily című kínai lap angol kiadása szerint munkájuk fontosságát sok más mellett azzal magyarázta, hogy “nagyon korlátozott ismereteink vannak arról, miként fejlődik az agy ezen része a koraszülötteknél”. Éppen ezért a változások megértésében, és a korai fejlesztés megkezdésében nagy segítség lehet a célirányos vizsgálat elvégzése.

Az egyetemi kutatók a St. Louis-i Gyermekkórház Koraszülött intenzív osztályán 2007 és 2010 között ellátott újszülöttek adatbázisát elemezték. Ezen időszakban összesen 90 babát vizsgáltak MRI-ben, volt, akit négyszer is. Kontrollcsoportként a Barnes Kórházból választott 15, időben született csecsemő szolgált. Az eredmények szerint a 26. héten a fülből érkező ingerek agyi feldolgozásáért felelős terület sokkal fejlettebb volt, mint az a rész, amely ezen információk összetettebb feldolgozását végzi. A 26. és a 40. hét között ez a szofisztikáltabb feldolgozást végző agyi tartomány ugrásszerű fejlődésnek indul, s végül behozza lemaradását a hangok egyszerűbb feldolgozásáért felelős állománytól.

A megvizsgált koraszülötteknél azonban mindkét terület sokkal fejletlenebb volt, mint a 40. héten világra jött gyermekeké - állapították meg a kutatók, akik azt is megfigyelték, hogy a bonyolultabb feldolgozást végző területek fejletlensége kapcsolatba hozható a beszédkészség alacsonyabb szintjével a kétesztendős gyermekeknél. Brian Monson professzor szerint ez arra utal, hogy ez lehet az oka a koraszülöttek későbbi nyelvhasználatában és beszédében mutatkozó problémáknak, elmaradásoknak.

“Már belegondolni is nagyszerű, hogy ezzel a vizsgálattal minden valószínűség szerint előre tudjuk jelezni a koraszülöttek nyelvi készségeinek esetleges elváltozásait” - magyarázta a professzor. Az egyetemi kutatócsoport vezetője hozzátette azt is, reményei szerint egyszer képesek lesznek már jóval azelőtt beavatkozni, vagyis megkezdeni a korai fejlesztést, hogy a gyermek akár egyetlen szót is kimondana. Az eljárással pedig jelentősen lehetne csökkenteni az idő előtti világra jövetel okozta későbbi nyelvhasználati problémákat.

 

A cikk forrása: család.hu